BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nincs áttörés a Danubiusnál

2007. november 15. csütörtök, 00:10

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A korábban jelzettnél ugyan kisebb mértékben, de elmaradt a Danubius első kilenchavi árbevétele a tavalyitól. Ebben a fő ludas a terveknél és a tavalyinál is erősebb forint. Hiába nőtt ugyanis a cég euróban számolt árbevétele 3 százalékkal, ugyanez az adat forintban számolva már 6 százalékos csökkenést jelez a tavalyi évhez képest. A csoport EBITDA-ja azonban már mind euróban, mind forintban visszaesést mutat, az első három negyedév 4,2 milliárd forintos EBITDA-ja 600 millió forinttal alacsonyabb a tavalyinál, a 3,05 milliárdnyi működési profit is nagyjából ennyivel kevesebb az egy évvel ezelőttinél. A pénzügyi soron ezúttal - ezt a hitelek fordulónapi értékelése befolyásolja leginkább - 2007-ben eddig csak 584 milliónyi mínusz szerepel, szemben az egy évvel korábbi 2 milliárddal. Ennek köszönhetően az adózás előtti nyereség már félmilliárdos növekedésről tanúskodik: 1,9 milliárd forint lett szeptember végéig. A leányvállalatok közül az erdélyi és a csehországi komplexum nyújtotta a legjobb teljesítményt. Előbbi közel 70 százalékkal növelte operatív profitját, utóbbi közel megduplázta azt. Eközben a szlovák vállalat teljesítménye visszaesett, a magyar szállodáké szintúgy. Talán pont a kevés ingatlan és az azokhoz tartozó hatalmas amortizáció kisebb aránya miatt a román leányvállalat hatékonysága kiemelkedő volt, hiszen mindössze 1,2 milliárdnyi bevétel mellett tudott produkálni 400 millió forintnyi üzemi eredményt (hasonló arány mellett a csoport üzemi eredménye a két és félszerese lenne a mostaninak). Az év egészére tavasszal 258 forintos tervezett euróárfolyam mellett 5 százalékos árbevétel-növekedést várt a csoport menedzsmentje, szigorú költségkontrollal elért 15-20 százalékos operatív eredménynövekedés mellett. Hogy ettől elmarad majd a Danubius, az nem meglepetés, hiszen a menedzsment ezt már többször jelezte, többek között lapunknak adott nyilatkozatiban is (Napi, 2007. október 2.). A kérdés most már csak az, hogy mennyivel.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet