Stratégiai szövetségre lépne a világ vezető tőzsdéi közül az egyikkel a Varsói Értéktőzsde, hogy megerősítse vezető szerepét a régió tőkepiacai között - mondta a Reuters tudósítása szerint Ludwik Sobolewski, a tőzsde ügyvezetője. A Varsói Tőzsdén jegyzett cégek kapitalizációja az árfolyam-emelkedésnek és az új bevezetéseknek köszönhetően elérte a 215,9 milliárd dollárt. Már a múltban is keresett stratégiai partnert a lengyel börze, sőt korábban szó volt arról, hogy a 99 százalékban állami tulajdonban lévő cég egy részét el is adnák szakmai befektető részére. Erre azonban - jórészt politikai okokból - eddig nem került sor.
A tavaly júniusban a tőzsde élére kinevezett Sobolewski most olyan típusú partnerkeresésről beszélt, amelyben nincs szó egymásban való tulajdonszerzésről. A lehetséges partnerek nevét nem említette, a lengyel sajtó a Reuters szerint a NYSE-Euronextről és a Nasdaqról tud. A tőzsde privatizációja nem sürgős - mondta Sobolewski -, annak első állomása egy kisebbségi részesedés eladása lehet lengyel intézményi befektetők számára.
