Heves áremelkedéssel tértek vissza délután egykor a Csepel-részvények a kereskedésbe a délelőtti felfüggesztés után, kiderült ugyanis, hogy a cég termelést végző kft.-jét mégsem árverezi el az APEH. Sőt, a tulajdonosok 500 millió forintos tőkeemelésről is döntöttek a délelőtti közgyűlésen, amivel több mint másfélszeresére növekszik a társaság részvényeinek száma. Az egyik megjelent nagyrészvényes - a szingapúri R. Kalaichevlan - szavai arra utaltak, hogy a szingapúri nagytulajdonosok részt vesznek majd a tőkeinjekcióban. A tőkeemelés pontos részleteiről az igazgatóság dönt, Kalaichevlan elmondása szerint azonban minden jelenlegi részvényesnek lehetőséget szeretnének biztosítani az abban való részvételre. Az ominózus APEH-árverést - mintegy 37 millió forint adótartozásért cserébe került volna kalapács alá az Excel Csepel Kft. - a tartozás kiegyenlítésével sikerült elkerülni, a szükséges forrást ehhez Kalaichevlan hitele biztosította.
Párkányi Zoltán, az igazgatóság elnöke szerint a friss pénzre a Csepel forgótőkeigényének kielégítése miatt van szükség. Mint elmondta, a társaság a következő évre mintegy 10 millió eurónyi megrendelésállománnyal rendelkezik, a banki források igénybevétele azonban meglehetősen nehézkes az elmúlt években a céget terhelő ügyek miatt (ilyen a korábbi szingapúri nagytulajdonos csődje, valamint a régi Garagent vitatott kötelezettségei). A tegnapi kereskedésben 540 forintig dráguló részvényárfolyam 1,25 milliárd forintra értékeli a cégcsoportot.
