A forint a tervekben szereplőnél erősebb volt a turisztikai főszezonban, a vendégszám a fapados járatok visszaesése miatt csökkent némileg, így az év első kilenc hónapjában kisebb árbevételt ért el a Danubius Hotels, mint egy évvel ezelőtt. Deák Imre vezérigazgató elmondása szerint a szállodacsoport bevételei mintegy 1,2 milliárd forinttal maradnak el szeptember végén az egy évvel korábbitól. Amint a szállodaláncnak az Astoria 1,5 milliárd forintos felújításának befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatóján kiderült, a következő években jelentős összegeket kíván kiemelt felújítási programokra elkölteni.
A Gellért szálló felújításánál jelenleg a kiviteli tervek készítése zajlik, a szálló rekonstrukciójának költségét nagyjából 10 milliárd forint körülire becsülik. A pécsi Nádor szálló felújítási költsége várhatóan 2 milliárd forintot emészt majd fel. Mintegy 300-320 millió forint költsége lesz a hévízi Thermal Hotel Aqua átalakításának, a cél ugyanis az, hogy alkalmas legyen All Inclusive szolgáltatás nyújtására. Az All Inclusive szolgáltatást először a füredi Hotel Marinában vezették be, Deák elmondása szerint ott igen sikeres volt. Hasonló nagyságrendű, mintegy 300-350 millió forintnyi beruházási igénye van a Hotel Stadion felújításának is, ott a 370 szoba a mostani háromcsillagos helyett 4 csillagos lesz.
Ennek - a többi beruházással együtt - jelentős hatása lehet a cégértékre, hiszen a különböző szállodaérték-számítások során 8-10 millió forintra is rúghat a különbség a 3 és a 4 csillagos hotelszobák értéke között, így például csak a Stadion rekonstrukciója mintegy 3-4 milliárddal növelheti a szállodacsoport ingatlanjainak értékét. Az Astoria felújítását saját forrásokból finanszírozta a csoport, a következő évek nagy programjaihoz azonban külső forrásokat fog igénybe venni - mondta Deák. A projektfinanszírozások miatt így a következő években megnőhet a csoport eladósodottsága.
