Erősödéssel zárták a hét utolsó kereskedési napját a legfontosabb nemzetközi részvénymutatók. Európában a hegymenet élén az autógyártók és a bányatársaságok haladtak, előbbi szektort felminősítések, utóbbit a fémárak emelkedése segítette.
Jelentősen drágult például a Renault és a Fiat, ami a Goldman Sachs kedvező elemzésének köszönhető. Ugyancsak javult az Arcelor Mittal, miután a Lehman Brothers felülsúlyozási ajánlással látta el a részvényt. A tengerentúl parketteket is optimizmus jellemezte. Főként a technológiai papírok voltak elemükben, részben az Oracle kiváló, 25 százalékos nyereségbővüléséről tanúskodó gyorsjelentésének köszönhetően. A várakozásokat felülmúló impozáns eredmény közzététele után a befektetési bankok frissítették az Oracle-re vonatkozó ajánlásaikat, az UBS és a Citigroup egyaránt 25 dollárra emelte a papírok korábbi, 24 dolláros célárát. Mindezeknek köszönhetően az Oracle részvényei bő 4 százalékos drágulással abszolválták a napot.
Emellett voltak még jó teljesítmények a technológiai ágazatban, javított a Google és a Texas Instruments is. Akadtak persze cégek, amelyek a másik oldalra kerültek. A gyenge gyorsjelentés miatt veszített értékéből egyebek mellett a 3Com vagy a Tektronix. Végül a három legfontosabb index - Dow Jones, Nasdaq, S&P 500 - 0,4-0,6 százalékos többlettel zárt. Az amerikai deviza a múlt héten a Fed kamatcsökkentése után folyamatosan veszített értékéből. Az euró/dollár keresztárfolyam az 1,40-es szintek fölé került, amire nem volt példa a közös európai deviza bevezetése óta. A pénteki kereskedésben az 1,4120-as szint felett is megfordult az árfolyam, igaz, utána visszatért 1,41 alá.
