A Meinl European Land részvényeivel kapcsolatos botrány elérte a többi Meinl-részvényt is a bécsi tőzsdén. A nyilvános kibocsátását követően augusztus elsején a bécsi tőzsdén 10 eurón debütált Meinl International Power (CMIP)-részvények pénteken már csak 6,5 euróért cseréltek gazdát. A társaság közleményt adott ki, amely szerint a részvényárfolyam nem tükrözi a Meinl eszközeinek mögöttes értékét. A céget elvileg kelet- és közép-európai energetikai beruházásokra hozták létre, azonban mindeddig egyetlen projektbe sem invesztált. Így a cég tőkéje gyorsan hozzáférhető, és a befektetéseket a társaság kellőképpen diverzifikálva, kizárólag AA kategóriás bankokon keresztül hajtotta végre, EURIBOR-hoz kötött rövid távú eszközökbe.
A társaság szerint a MIP-papírok nettó eszközértéke részvényenként jelenleg 9,3 euró, ezért semmi sem indokolja a jelenlegi alacsony árfolyamot.
A Meinl-papírokkal kapcsolatos bizalmi válságot az idézte elő, hogy a Meinl European Land bejelentés nélkül vásárolt jelentős mennyiséget saját részvényeiből, kihasználva, hogy - Jerseyben bejegyzett cég lévén - rá nem vonatkoztak az osztrák és európai közzétételi szabályok.
