Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is a külföldi befektetk adták el a legjobb ütemérzékkel a magyar részvényeket, a BUX-csúcsok idején, a második negyedév végén ugyanis csökkentették itteni befektetéseik méretét - derül ki az MNB tegnap közzétett statisztikájából. A tulajdonosi megoszlásokat egyébként az utolsó pillanatban rendezte át az OTP-nek kölcsönadott Mol- részvénycsomag.
Ennek köszönheten ugyanis a negyedév folyamán igazán számotteven - az OTP-nél jelentkez Mol-részvények miatt - a hazai pénzügyi vállalatok részaránya ntt a tzsdei vállalatok tulajdonosai között. A többi szektor eközben a jelents áremelkedés mellett nettó eladóként jelentkezett, a külföldiek részaránya 79,8 százalékról 78-ra csökkent, a hazai háztartásoké 4,1-rl 3,4-re, az államháztartásé 3,6-rl 3,3 százalékra. Március végéhez képest a nyár közepére 20 százalékkal ntt a tzsdei kapitalizáció, a 8947 milliárd forintos június végi adat az elmúlt hetek esésének hatására azóta ismét visszaesett.
Az MNB statisztikája mostantól az állampapírok, befektetési jegyek és részvények mellett tartalmazza a jelzáloglevelek és egyéb kötvények piaci értékes állományváltozását is, így a szektorok nettó pozícióinak változása itt is nyomon követhet lesz. Figyelemre méltó, hogy rohamosan gyarapodott a külföldiek kezén lév jelzáloglevél-állomány. Míg három éve a papírok csak mintegy 20 százaléka volt nem rezidens befektetk birtokában, addig idén július végén ez az arány 44,6 százalékra növekedett, miközben a hazai pénzügyi vállalatok részesedése a tavaly év eleji 60-ról 49,5 százalékra csökkent. A forgalomban lév állampapírok állománya a negyedévben minimálisan csökkent, ezt a kevesebb MNB-kötvény kibocsátásával magyarázza a statisztika. Ezzel szemben állt az állampapírok árfolyamának emelkedése. A külföldiek a negyedévben nettó állampapír-eladók voltak, portfóliójuk viszont felértékeldött, így a csökken forgalomban lév állampapír-állományon belül súlyukat megrizték, június végén a magyar állampapírok 26,4 százalékát birtokolták.
