Nyilvános vételi ajánlatot tett a K&H Bank még közkézen lévő részvényeire a belga KBC Bank N.V. A fő tulajdonos még 2005 végén kötött üzletet az ABN-Amro Bankkal a K&H Bank 40 százalékának megvásárlásáról, a nyilvánosságra hozott vételár megegyezett a mostani nyilvános vételi ajánlat árfolyamával, ami 630 százalék, azaz 6,3 forint részvényenként. A KBC az ABN Amrótól történt vásárlást követően folyamatosan vásárolta az otc-piacon a még megmaradt K&H Bank-részvényeket, így jelenleg már 99,96 százaléknyi részesedéssel rendelkezik a pénzintézetben. Mindössze 19,7 millió forintnyi papír maradt közkézen.
A 630 százalékos árfolyammal számolva a K&H Bank saját tőkéjének 2,7 szeresét fizeti ki a KBC Bank a kisebbségi részvényeseknek, ez az arány sem változott jelentősen az ABN Amróval kötött üzlet óta. A K&H Bank a tavalyi év után 20 fillér osztalékot fizetett részvényeseinek, így azok, aki kivártak az ajánlatig és nem adták el tavaly papírjaikat a KBC-nek, ugyanúgy jártak, mint kevésbé kitartó társaik. A nyilvános ajánlatot követően a KBC Bank élni kíván vételi jogával, és kiszorítja a megmaradt kisebbségi részvényeseket.
