Folytatta elmúlt féléves menetelését a Danubius-részvények árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén, a szállodapapírok ára egy megugrást követően az elmúlt napokban már a 9500 és 10 ezer forint közötti sávba emelkedett, sőt tegnap – miután 10 150 forinton tetőzött – a felső szélsőértéken is zárt. A szállodarészvények árfolyam-emelkedése ősszel, a nagytulajdonos 5825 forinton megtett nyilvános vételi ajánlatával párhuzamosan kezdődött, azonban nem tekinthető egyedüli jelenségnek a szektorban. A Danubius eredményessége idén a tavalyi évhez hasonlóan működési oldalról nem mutat majd igazán jelentős javulást (bár az üzemi eredmény 15-20 százalékos javulását várja a menedzsment, ehhez azonban gyengébb forint kellene), így a papírok szárnyalásának oka nyilván piaci, s nem a tevékenység javulásában keresendő.
Segíthette a részvények emelkedését egyrészt a fő tulajdonos nyilvános vételi ajánlata, ezt ugyanis azért tette, hogy megnyissa az utat a további vásárlások előtt a vélhetően szerinte is alulértékelt részvények piacán. Eddig ennek keretében egy tranzakcióra került sor, amikor megvette a British Empire Securities kezén lévő 6,3 százalékos részvénycsomagot, mellyel érdekeltségeinek befolyása 63 százalékosra növekedett a cégben. (Ha a fő tulajdonos kisebb tételekben tovább vásárolna, azt elvileg a 75 százalékos határ eléréséig nem kell bejelentenie.) Szintén a papírok iránti kereslet növekedését fokozhatta azok visszakerülése április elejétől a BUX index kosarába, s vélhetően a részvényeknek a hotellánc ingatlanvagyonához képesti alulértékeltsége is ebbe az irányba hatott. A Danubius jelenleg szlovák, cseh és román érdekeltségeivel együtt összesen – az eladásra szánt Béta lánccal – közel 9000 működő szállodai szobával rendelkezik.
Az Erste egy tavaly nyári elemzésében ezek értékét összesen részvényenként 14 966 forintra tette, úgy, hogy a nettó adósságállománnyal csökkentve 12 391 forintban határozta meg a papír eszközalapú reális árát. Ugyanakkor az ingatlanvagyon becslésében igen konzervatívan járt el az elemzés, a brókercég véleménye szerint a 4 és 5 csillagos szobák értékelésénél sokszor talán túl magas, legalább 15-20 százalékos diszkontot alkalmazott, míg a 3 csillagos szobák értékét nagyjából helyesen becsülte meg. Számításaink szerint az 5 csillagos szobák értékét 115 ezer euróban, a 4 csillagosokét 80 ezer euróban, a 3 csillagosokét 36 600 euróban (ennyiért adták el nemrég a Hotel Esztergomot) meghatározva a társaság értéke eszközértéken számolva (saját részvényekkel korrigálva) a 14 800 forintot is elérheti.
Persze ez az érték egyértelműen egy tulajdonosváltásnál jelenhetne meg a részvények árazásában, azonban erre eddig a hivatalos információk alapján nem történt utalás.
A legnagyobb támogatást a részvény felértékelődéséhez leginkább a tőzsdei hangulat adhatott. Nemcsak a Danubius, de Európa-szerte több szállodapapír is jelentős átértékelődésen ment keresztül az ősz eleje óta tartó emelkedésben. A Danubiusnál a szobák számát tekintve tízszer, s az üzemeltetett márkákat tekintve is többször nagyobb Accor-csoport részvényei például ebben az időszakban 50 euróról 72 euróra emelkedtek, ami százalékosan nem sokban marad el a Danubius teljesítményétől. A lengyel szektortárs Orbis teljesítménye ennél is látványosabb, tőzsdei áruk 43 zlotyról mára 86 zlotyra duplázódott. Történt mindkét társaságnál ez anélkül – akárcsak a Danubiusnál –, hogy a működésben váratlan fordulat következett volna be. (A cikk szerzője rendelkezik Danubius-részvényekkel.)
