BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Optimista a Graphisoft Park vezetése

Valamivel a várakozások feletti első negyedéves eredményről számolt be a Graphisoft Park, a menedzsment ennek fényében megemelte éves eredmény-előrejelzését.

2007. május 3. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A várakozásoknál valamivel magasabb, 470 ezer eurós eredményt ért el a Graphisoft Park az első negyedévben. Ez jelentős növekedés a Graphisoft szétválás előtti állapotából számított bázisadatokhoz mérten, de meghaladja például a papírt elemző Concorde 362 ezer eurós várakozását is, a brókercég az eltérést a vártnál alacsonyabb költségszinttel indokolja. A kivitelezés alatt álló M épület a jelentés szerint terv szerint halad, a készülő 9000 négyzetméternyi iroda és 350 parkolóhely átadása és próbaüzemelése július–augusztusban várható. Az átadás után ide költözik a Microsoft Magyarország és a Servier Research Institute of Medical Chemistry is. Az új épület a várakozások szerint 90 százalék feletti kihasználtsággal működik majd, azonban a költözések és az azzal kapcsolatos felújítások miatt az egész Graphisoft Park átlagos kihasználtsága éves szinten 90 százalék alá csökkenhet – áll a jelentésben. A menedzsment az év hátralévő részében ugyan növekvő, de – több tényező miatt – az árbevételhez viszonyítva csökkenő arányú nyereséggel számol. Egyrészt az eddig elért százszázalékos kihasználtság nem lesz mindig tartható, másrészt az eddig saját tőkéből finanszírozott projektek helyett egyre nagyobb arányúak lesznek a hitelből finanszírozottak. A hitelekhez kapcsolódóan nagyobbak lesznek a beruházási költségek, s ezek az amortizációt növelik. Az erős forint sem tesz jót, az ugyanis az új épületeknél euróban magasabb építési költségeket jelent. Ehhez járul még, hogy a park teljes kiépítésével ugyan olyan beruházások is megvalósultak, melyek növelik a komplexum vonzerejét, azonban közvetlenül nem generálnak bevételt, emelik viszont a költségeket. A jelentés fényében a cég menedzsmentje 5,5-ről 6 millió euróra növelte az idei árbevételi, s 1,5 millió euróra a nettó eredményre adott előrejelzését. A cég részvényei a kezdeti megugrás után 1,2 százalékos pluszban, 1390 forinton zártak tegnap, a Concorde gyors kommentárjában megerősítette tartás ajánlását a papírra 1314 forintos célárfolyammal.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet