Korlátozással látta el a Rába tavalyi beszámolójáról szóló jelentését a társaság könyvvizsgálója. A Deloitte azért érezte szükségesnek a szokásosnál hosszabban megnyilatkozni a győri cég beszámolójával kapcsolatban, mivel abban szerinte másképp kezelték a kiürített belvárosi ingatlant, mint illett volna. Az úgynevezett vasúti telephelyet (Győr belvárosának közvetlen szomszédságában) a cég tavaly teljesen kiürítette, s az ottani épületeket bontásra ítélte. A telket magát az Engel ingatlanfejlesztő csoportnak értékesítik a jelenlegi szerződések alapján, több ütemben, amely ott lakóparkot épít a következő években (van olyan társasház, amelyet a tervek szerint már az idén átadnak). A Rába a lebontásra szánt épületeket az időközben ipari területből lakóövezetté minősített telekkel együtt értékesítésre szánt eszköznek sorolta át. Nem számolt el rá értékvesztést, mondván, a várható értékesítési ár jóval magasabb lesz a jelenlegi könyv szerint értéknél. A Deloitte szerint azonban a feleslegessé vált épületekre értékvesztést kellett volna elszámolni.
Egy korlátozás a jelentésben általában nem jó jel egy tőzsdei társaság életében, azonban igazi problémáról nem lévén szó, a piac helyén kezelte a hírt, a Rába-részvények árfolyama nem változott a Budapesti Értéktőzsdén.
A közgyűlési anyagokból derült ki az is, hogy milyen lehívási árfolyamok tartoznak a Rába jelenleg futó menedzsmentopciós programjához. A három adagban lehívható opciók feltétele, hogy idén, jövőre és 2009-ben 20 napig meghaladja a tőzsdei ár az első félévben az 1000, 1500 és 2000 forintos árfolyamot. Ebben az esetben az érintett vezetők 600, 1000 és 1500 forintos árfolyamon élhetnek vásárlási jogukkal, ami meglehetősen visszafogott feltételrendszernek tűnik több más tőzsdei társasággal összehasonlítva.
A cég részvényeinek árfolyama hatalmasat emelkedett idén, kérdés, hogy az első negyedév adatai alátámasztják-e az optimizmust. A dollár gyengélkedése a forint erősödésével párosulva elvileg nem tesz jót a cég üzemi eredményének. Igaz, a társaság aktív fedezési politikája miatt a realizált hedge eredménye az éves jelentésből kiindulva elérhette a 400-500 millió forintot. Az év végén nyitva lévő 30 millió dollárnyi, átlagosan 217 forinton nyitott dollár short pozícióból ugyanis 18 millió dollárnyi az első negyedévben futott ki, ekkor az árfolyam jellemzően 190 forint alatt tartózkodott. Persze ez az eredményszámokban nem biztos hogy jelentkezik, hiszen az év végén nem realizált eredményként már egyszer szerepelt abban. (A szerző rendelkezik Rába-részvényekkel).
