A Rába idei rendes éves közgyűlésének napirendi pontjai közé is felkerült az igazgatóság felhatalmazása saját részvények vásárlására, a tavalyi, hasonló felhatalmazás egyidejű törlése mellett. A saját részvények vásárlásáról tavaly döntő közgyűlés a lehetőséget 18 hónapra adta meg a cég vezetésének, a vásárlás feltétele akkor az volt, hogy a tőzsdei vételek átlagára nem haladhatja meg az előző napi átlagár 110 százalékát, s annál 10 százalékkal alacsonyabb se lehet. A felhatalmazás elvileg a 2009-ig tartó menedzsmentopciós programhoz teremtené meg a fedezetet, abban ugyanis a megfelelő feltételek teljesülése mellett (idén legalább 1000, jövőre 1500, 2009-ben 2000 forintos árfolyam 20 napig a tőzsdén) összesen 1,9 millió darab részvényt kaphatna a programban részt vevő ötven Rába-vezető. A háromszakaszú opciós programban a résztvevők három hete vállaltak önkorlátozást, s jelentették be, hogy bár teljesült az első adag opció lehívásának árfolyamfeltétele (az 1000 forintos árfolyam meghaladása) a lehívással mégis várnak egy évet.
Mivel az első opciók lehívása időben kitolódott, ésszerű lépésnek tűnik a saját részvények vásárlására szóló felhatalmazás meghosszabbítása.
Az első adag lehívásához a Rábának jelenleg még lenne elegendő részvénye, a sajátrészvény-állomány ugyanis jelenleg 628 ezer darabra rúg, ez közel áll a jegyzett tőke 5 százalékához. A következő adagok lehívásához sem kellene feltétlenül a piacon részvényt vásárolnia a cégnek, hiszen az igazgatóságnak 2011-ig szóló felhatalmazása van arra, hogy az opciós programhoz 1,3 millió darab részvénnyel, azaz összesen 1,3 milliárd forinttal növelje az alaptőkét. Ennek most már a számviteli követelményei is vélhetően meglesznek, hiszen míg tavaly a korábbi veszteségek miatt a saját vagyon nem haladta meg a cég jegyzett tőkéjét, addig idén év elejére – a tavalyi jelentős nyereség hatására – ez a helyzet gyökeresen megváltozott.
