Múlt hét végén benyújtotta az amerikai SEC-nek kibocsátási dokumentumait a világ egyik legnagyobb tőkebefektetési társasága, a Blackstone Group LP. Az IPO (első nyilvános kibocsátás) során 4 milliárd dolláros tőkeemelést tervez a kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó társaság – adta hírül a Bloomberg.
A működését a 80-as években 400 ezer dollárral megkezdő csoport – melynek alapítója két, a Lehman Brotherstől kiugrott befektetési bankár volt – az elmúlt több mint húsz évben összesen 33 milliárd dollárt fektetett be 321 kockázatitőke- és ingatlanügyletbe, ezek értéke a tőkeáttételekkel együtt elérte a 293 milliárd dollárt. A társaságok, melyekben a Blackstone-nak tulajdonrésze van, tavaly 375 ezer alkalmazottat foglalkoztattak, s 83 milliárd dollárnyi bevételt termeltek.
A cég a kockázati tőkebefektetések mellé később az ingatlanbefektetéseket, hedge fundok és befektetési alapok kezelését is felvette tevékenységei közé. A diverzifikáció révén működése hasonlóvá vált a Wall Street nagy házaiéhoz, így egyes vélemények szerint az árazásának is valahol ezt kell majd tükröznie.
Tavaly egyébként a kezelésében lévő alapok összesen 7,59 milliárd dollárnyi profitot termeltek, ami 20 százalékos megtérülést jelent. A Bloomberg szakértője szerint a piac alapkezelő cégként is árazhatja majd a Blackstone-t; ez esetben a februárban tőzsdére került Fortresséhoz hasonló értékelés alakulhatna ki, ott a kezelt vagyon 35-40 százalékos szintjét érte el a piaci kapitalizáció, ezt alapul véve 28-30 milliárd dollárt érhetne a csoport. Ha a befektetési bankokéhoz hasonló lenne az árazás, akkor a Goldman 10-es P/E-jét figyelembe véve 23 milliárd körül lehetne a cég értéke.
