Tíz százalékkal hajtotta fel tegnap a BIF-részvények árát a Raiffeisen frissen megjelent elemzése, amely vételre javasolja az ingatlancég részvényeit. Eszerint a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. birtokában lévő ingatlanok összesen 12 ezer forintot érnek részvényenként, és ez komoly felértékelődési potenciált jelent (az írás megjelenése előtt 9000 forint alatt tanyázó árfolyam tegnap 9900 forintig kúszott fel). Az ingatlanok értékét többféle módszerrel határozta meg a szerző. Míg a meglévő és a fejlesztés alatt álló irodák és raktárak értékét a bérleti díjakból számolt örökjáradék jelenértékére becsülte, addig az eladásra épülő ingatlanokat a becsült majdani eladási árak alapján határozta meg. A második kerületi Pasa Park lakásai esetében 500 ezer, míg a „jelenleg csak tervezőasztalon létező” Harsányliget lakóparknál 200 ezer forintos négyzetméterenkénti árral számoltak.
Az elemzés szerint a BIF ráadásul több más céggel ellentétben transzparens, jelentései áttekinthetőek és ingatlanállománya is jó minőségű. Így elképzelhetőnek tartják, hogy felvásárlási célponttá válhat, és addig is jó hozamot vár a Raiffeisen az ingatlanok értéknövekményén és az osztalékon keresztül. A BIF az eddigiekhez képest tavaly hatalmas, részvényenként 1000 forintos mérleg szerinti eredményről adott számot. Ennek jelentős része viszont egyszeri tételből származott, sikerült ugyanis egy 1999-ben kifizetett beruházási előleggel megegyező értéken megszerezni a Harsánylejtő ingatlan öthatod részét, és ezt felértékelték az időközben jelentősen megnőtt piaci értekre. A BIF-részvények már tavaly is jelentős átértékelődésen estek át, egy éve 5000 forintnál olcsóbban is hozzájuk lehetett jutni. Igaz, azóta – talán az ezen korábban átesett Fotex kivételével – az összes jelentős ingatlanvagyonnal rendelkező cég részvénye jelentősen drágult a Budapesti Értéktőzsdén. A Raiffeisen által készített anyag érdekessége, hogy a BIF-hez hasonló, meglehetősen kicsi közkézhányaddal és alacsony likviditással rendelkező papírokról igencsak ritkán készítenek elemzést a magyar brókercégek, bankok. Pedig elvileg akad még egy-két illikvid részvény a BÉT-en, amely vagyona alapján szintén igencsak alulértékeltnek tekinthető.
