BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kibocsátási ára felett forgott a Rába

Kilenc és fél évvel első nyilvános kibocsátása és tőzsdei bevezetése után ismét kibocsátási ára fölé drágult a Rába. Azt, hogy az emelkedés az ingatlansztorinak vagy a javuló gazdálkodásnak köszönhető, nehéz eldönteni – valószínűleg mindkettőnek.

2007. február 25. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kilenc és fél év telt el a Rába-részvények első nyilvános kibocsátása és tőzsdei bevezetése óta, és hosszú idő óta először a múlt héten sikerült a papírnak ismét átlépnie az 1475 forintos kibocsátási árát. Ilyen árszinten utoljára 2002 májusában vették a gépipari társaság papírjait a Budapesti Értéktőzsdén. Azóta meglehetősen nagy utat járt be a győri cég.
A társaság gazdálkodásának visszaesését az évtized elején elsősorban – az egyáltalán nem hatékonyan működő termelésen kívül – a dollár mélyrepülése okozta. A cég évekig nem volt képes kiheverni azt a sokkot, amit a 300 forint feletti szintekről 190 forint közelébe süllyedő dollár okozott. (A BÉT egyik, korábban imádott csillagát, a NABI-t például konkrétan padlóra küldte az árfolyamváltozás miatt eltűnő nyereség, a cég hitelezői csak nehezen találtak vevőt a buszgyár eszközeire.)
Az 1997. novemberi kibocsátás után 3000 forint feletti szinteken is járó részvény árfolyama 2005 végén érte el a mélypontját, akkor 500 forint közelében is lehetett vásárolni belőle. Ez persze csak azt mutatja, hogy a tőzsde – szokásához híven – hol lemarad, hol előreszalad a cégek valós teljesítményéhez képest. A Rába gazdálkodása – legalábbis üzemi szinten – nem ekkor, hanem már 2003-ban elérte 550 forint körüli mélypontját, attól kezdve viszont látványosan javul, az operatív eredmény azonban csak tavaly tudott visszakapaszkodni a pozitív tartományba. Ez igazolni látszik Pintér István 2003-ban kinevezett vezérigazgató stratégiáját, amely az elmúlt években minden területen átformálta a Rába képét.
A hatékonyságjavítás jegyében a cég folyamatosan vonult ki a nem stratégiainak tekintett, még a „szocialista éra” maradványaként nála ragadt üzletágakból: eladta a motorgyártását, kiszervezte az energetikai ellátását, megszabadult a stadionjától – hogy csak a leglátványosabb elemeket említsük. A menedzsment három fő területet hagyott meg: a futómű-, a jármű- és az alkatrészüzletágat. A termelést a hatékonyság javítása érdekében egyre kevesebb helyre és egyre kisebb területre koncentrálták. Minden üzletágban fontossá vált annak nyereségtartalma, ezért a legnagyobb vevőkkel újratárgyalták a társaság szerződéseit. Sikerült a kedvezőtlen árfolyamhatás és az emelkedő nyersanyagárak jelentős részét továbbhárítani, és a beszállítók többségével is új alapra helyezték a kapcsolatokat. Elsődleges fontosságúvá vált a készpénztermelő képesség, a csoport tavaly már hárommilliárd feletti EBITDA-t termelt.
Ezzel párhuzamosan a befektetők figyelmét felkeltette a cég ingatlanvagyona is, a Rába a portfolio.hu számításai szerint részvényenként mintegy 750 forintnyi, a termeléshez nem kapcsolódó ingatlanvagyontól készül megválni, illetve azt hasznosítani. Azt, hogy a Rába-részvények év eleje óta tartó 40 százalékos emelkedése az ingatlansztorinak vagy a javuló gazdálkodásnak köszönhető, nehéz eldönteni – valószínűleg mindkettő szerepet játszik benne. Segíthette a drágulást az is, hogy a BUX indexből kieső papírok helyére vélhetően tavasszal bekerül majd a gépipari részvény is. A piac mindenesetre elhitte, hogy a győri cégnél megtörtént a fordulat.
Blahó Levente, az Erste Befektetési Rt. elemzője az áremelkedés ellenére is lát fantáziát a Rába részvényeiben. Szerinte a cég üzemi eredményessége idén tovább növekedhet, ami javíthatja a részvény megítélését, és érdemes szemügyre venni az operatív eredményesség javulását (2003-tól 2006-ig –6,1, –5,1, –1,9, majd +0,5 milliárd forint) is. Blahó várakozásai szerint idén folytatódhat ez a tendencia, persze már nem ilyen ütemben.
A társaság gazdálkodásának következő állomását az jelenthetné, ha az árbevétel zömét adó futóműüzletág is csatlakozna a másik kettőhöz, és folyamatosan, minden negyedévben pozitív üzemi eredménnyel örvendeztetné meg a részvényeseket. (A cikk szerzője rendelkezik Rába-részvényekkel.)

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet