A Danubius-részvények árfolyama tegnap hatalmas forgalom mellett 5 százalékot emelkedett zárásra a Budapesti Értéktőzsdén, a Fotex papírjai pedig 7,7 százalékkal ugrottak meg egyetlen nap leforgása alatt. A szállodacég részvényeit elsősorban az ING frissen publikált elemzése állíthatta a középpontba. Ez immár zsinórban a harmadik-negyedik olyan szakértői anyag, amely a Danubius ingatlanvagyonát ajánlja a befektetők figyelmébe, illetve azt, hogy ennek értékét figyelembe véve részvényenként 11,5–12,5 ezer forintot érhetne a cég egésze. Arról, hogy eme magas ingatlanértékhez képest a tulajdonosi struktúra és a nemrég alacsony áron megtett nyilvános ajánlat miatt mekkora diszkontot kell alkalmazni, eltér az elemzők véleménye. (Az Erste korábbi elemzése – mintegy 9000 szállodai szobával számolva – hasonló nagyságúra tette az ingatlanok értékét.) Abban viszont nagyrészt egyetértenek, hogy alulárazottak a szállodarészvények. A KBC egy hónapja készült elemzése épp az alacsony szinten megtett nyilvános ajánlat miatt javasolta csupán tartásra a részvényt, más anyagok pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy az ajánlat célja csak a további vásárlások előkészítése volt.
Míg a Danubius ez év eleje óta a mostani emelkedéssel is csak 30 százalékos teljesítményt tudhat magáénak, addig a Fotex tegnapra közel duplázott. A fókuszt a kiskereskedelemről az ingatlan- és vagyonkezelésre áthelyező holding papírjainak átértékelése már valamivel több mint egy éve kezdődött. A részvények a 100–200 forintos sávból 800 forint fölé kúsztak, a szakértők pedig azzal magyarázták a drágulást, hogy a befektetők felfedezték a hatalmas ingatlanvagyonban lévő potenciált. Az árfolyam emelkedése azonban a májusi korrekció után már nem folytatódott, a további dráguláshoz ugyanis részletesebb információkra lett volna szükség az ingatlanvagyonnal kapcsolatban. Ezen információkkal viszont – bár ígérte őket – egyelőre adós maradt a társaság. A kifejezetten ingatlancég BIF részvényei is közel megduplázták értéküket, 5000 forint alatti árszintről érkezett december végére 9 és 10 ezer forint közé az árfolyamuk.
A jelentős ingatlanvagyonnal bíró cégek értékelésénél a szakemberek számára a nagy kérdést az jelentheti, hogy a részvény árazásánál az ingatlanvagyon (alacsonyabb elvárt hozammal) legyen a mérvadó, vagy a cég alaptevékenységének jövedelmezősége. A gordiuszi csomót kibocsátói oldalról a Graphisoft vágta át, s ezzel az idei év egyik sikertörténetévé változtatta magát. A megoldást az ingatlanok külön cégbe szervezése jelentette, mert ezzel azok valós értékét könnyen felbecsülte, s így rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy korábban alulértékeltek voltak a részvényei. A szétválás nyomán a korábban 1500 forint környékén jegyzett részvényből kivált a mostanában 900–1000 forint környékén forgó Graphisoft Park, miközben a letisztított szoftvercég papírjai 2300 forintig ugrottak fel – tehát a két céget külön kétszer annyira értékelte a piac, mint egyben.
A BÉT cégei közül a Rába próbálkozik jelenleg azzal, hogy a befektetők számára láthatóvá tegye hasznosításra váró ingatlanai értékét. Az Engellel közösen Győr belvárosában, a Rába telkén épülő új városrész és a hasznosításra váró egyéb ingatlanok értékét a portfolio.hu részvényenként 700 forint fölé becsülte elemzésében – kérdés, ezt az értéket sikerül-e megjeleníteni valaha a papír árfolyamában.
