A magyar államkötvényektől jelentős nyereség várható a közeljövőben, amit a kormányzat deficitcsökkentési lépéseiben bízó befektetők válthatnak ki – idézi a Bloomberg a Barclays Capital elemzését. A befektetési bank stratégái szerint azok száma, akik – bízva a hazai fiskális kiigazító programban – magyar állampapírt vásárolnak, határozottan nőtt az utóbbi időben. A kormány intézkedéseinek hatása „erősebb lehet, mint korábban gondoltuk” – mondták. A Bloomberg utal a külföldiek magas állampapír-állományára és arra is, hogy a forint az utóbbi három hónap során a világ legjobban teljesítő devizája volt, ezen időszak alatt 7,5 százalékkal erősödött az euróhoz és 9 százalékkal a dollárhoz képest.
A hírügynökség adatai szerint a tízéves hazai államkötvény hozamfelára a hasonló futamidejű német államkötvényekhez képest az október 4-i, kétéves csúcsot jelentő 410 bázispontról 311-re (azaz 3,11 százalékpontra) süllyedt. A fordulatot a Barclays Capital elemzői elsősorban az október 6-i parlamenti bizalmi szavazáshoz kötik, illetve ahhoz, hogy az őszi tüntetéshullám lényegében nem gyakorolt hatást a fiskális kiigazító programra.
November 21-én új csúcsra, 2924 milliárd forintra emelkedett a külföldi befektetők kezében levő, forintkibocsátású állampapírok állománya az ÁKK adatai szerint. Ezzel a szeptember eleji mélyponthoz képest több mint 300 milliárd forinttal növekedett, az utóbbi két hétben pedig a folyamat gyorsulni is látszott, ugyanis ez idő alatt 130 milliárd forintot tett ki az emelkedés.
