Az elmúlt években folyamatos térvesztés jellemezte a befektetési vállalkozásokat, a szolgáltatások egyre jelentősebb volumene került át tőlük a kereskedelmi bankokhoz, többnyire a banki háttérrel rendelkező cégek beolvadásával. Ez a tendencia 2006 első felében megállni látszott, de a banki háttérrel rendelkező társaságok szerepe továbbra is meghatározó – írja a PSZÁF jelentése. Az első félévben a befektetési vállalkozások együttes adózás előtti eredménye 3,9 milliárd forint volt, ez a negatív eredménnyel zárt évek után kiemelkedő növekedést jelent.
Árnyalja a képet, hogy az ugrásszerű javulás az egyik piaci szereplő – minden bizonnyal a K&H Equitiesről van szó – elmúlt években elszenvedett jelentős veszteségének pozitívba fordulása miatt következett be. A szektor eredményének közel 70 százalékát továbbra is két vállalkozás eredménye tette ki – derül ki a konkrét cégneveket nem ismertető jelentésből.
A tizenhét adatszolgáltatóból négy zárta veszteséggel az elmúlt félévet, és néhány vállalkozásnál már tendencia a negatív eredmény, így a PSZÁF szerint „esetükben növekvő üzleti kockázattal kell számolni, amely a közeljövőben akár a piaci szereplők számának további csökkenését eredményezheti”. A szektor forgalma 13 százalékkal nőtt az előző félévi forgalomhoz képest, 60 százalékát továbbra is három vállalkozás bonyolítja, bár valamelyest csökkent a koncentráció. A saját számlás kereskedés dinamikusan, 20 százalékkal bővült, de így is a bizományosi forgalom teszi ki az összforgalom 73 százalékát.
A PSZÁF szerint a félév során jelentősen nőtt a külföldön kezelt alapok száma, június végén már 186 ilyen kínálta jegyeit (majdnem annyi, mint hazai). Az állomány ugyan „még marginális” a hazai alapokéhoz képest (áprilisban a hazai alapokba fektetett tőke három százalékát tette ki a PSZÁF szerint), de a hazai alapok számára a jövőben egyre erősödő konkurenciát jelenthet. Ez a három százalék becslésünk szerint mintegy 130 milliárd forintra rúghat.
