A Rába-csoport középtávú stratégiája elsősorban a cégérték növelésére helyezi a hangsúlyt – mondta Pintér István vezérigazgató tegnap elemzőknek és újságíróknak tartott prezentációján. Ehhez az elsődleges eszköznek az üzemi és a nettó eredmény javulását, s a készpénztermelő képesség növelését tekinti a cég menedzsmentje. A tulajdonosokkal egyeztetett célok szerint a következő években 1000, 1500 és 2009-re 2000 forintos részvényárfolyamot kívánnak elérni, ami összhangban van a tavasszal elfogadott menedzsmentopciós programban a lehíváshoz szükséges árfolyamszintekkel.
A futóműüzletágban a további növekedéshez elsősorban az európai piacra helyezi a hangsúlyt a Rába, itt a versenytársak és a piac felmérése alapján a reális cél, hogy a kovácsolásban növelje részesedését a cég. Pintér szerint az európai piacon a futóműüzletágat nézve a Rába egy kovácsgyárnak tekinthető, amely erős mérnöki háttérrel és megmunkálókapacitással rendelkezik. A másik stratégiai piacnak a FÁK-országokat tartja a menedzsment.
Az alkatrészüzletág stratégiája nem változott sokat, itt a vevőkkel együtt növekednének – ez elsősorban a Suzukit jelenti, de vannak más projektek is –, a jövőben a hangsúlyt egyre inkább a fémmegmunkálásra helyezi a cég. A járműüzletágban a meglévő kapacitások jobb kihasználása érdekében egyre inkább nyitnának a honvédségi szállítások mellett polgári irányba is.
Az ingatlanok kihasználásának racionalizálásában sokat lépett előre a csoport. Idén mintegy 800-850 millió forintos költség mellett az utolsó lépésként a futóműüzletág által birtokolt területet csökkentették, s a járműüzletágat kitelepítették az időközben ipari parki rangra emelkedett telephelyre, a belvárosi ingatlanok kiürültek. Ez mintegy 270 millió forint megtakarítást jelent éves szinten. Jövőre a régi központi – belvárosi – telephelyen lebontják az épületeket, s ezután megkísérlik az Engel-projekt Rábára eső részét egyben értékesíteni. A projektből amúgy 2007 és 2009 között 2-3 milliárd forint bevételre számít a győri cég. A területen épülő Árkád bevásárlóközpont egyébként november elején nyit.
(A szerző rendelkezik Rába-részvényekkel).
