BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A magas infláció erősítette a forintot

2006. szeptember 12. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó napot hagyott maga mögött a forint kedden – amennyiben jónak nevezhető, hogy a viszonylag kedvezőtlen inflációs adat növelte a kamatemelési várakozásokat, ezért erősödött a devizánk. (Magasabb kamatok mellett ugyanis szívesebben vesznek forintot a külföldiek.) Az euró ugyan 275 forint közelében kezdte a napot, innen azonban határozottan lefelé indult el. A hivatalos kereskedési idő végén, négykor már csak 273,50 forint körül járt, sőt este már 273 körül is jegyezték, ami 2 forinttal alacsonyabb a hétfő délutáninál. A dollár is hasonlóan viselkedett: 217 forintról csorgott le nagyjából 215-re. A nap további híre volt, hogy a svájci frank lejtőre került, ez nálunk is jó néhány hitelfelvevőt vagy devizatulajdonost érinthet.
Annak ellenére, hogy az inflációs hír reggel látott napvilágot, az állampapírpiacon látszólag nem sok minden történt: a kora délután számolt másodpiaci referenciahozamok már lényegében stagnálást mutattak, igaz, nem kevés kamatemelési várakozás árazódott be már korábban is a hozamokba. Másrészt pedig az aukciós eredmények mutatják, hogy délelőtt volt egy kis megingás, mert a három hónapos kincstárjegyek elkeltek ugyan, de csak 11 bázisponttal a másodpiaci szint felett.
A bankközi forintpiacon erősen csökken a pénzkínálat, mivel több mint 270 milliárd forinttal többet helyeztek el a bankok a bankok bankjánál kéthetes betétben, mint amennyi lejárt onnan. A forintpiaci események is ebbe az irányba mutattak, az overnight és tomnext kamatok mintegy ötven bázisponttal, 6,90, illetve 7,20 százalék környékére szöktek fel az MTI-Eco szerint.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet