Más alapokhoz képest rövid idő, mindössze két hét alatt a becslések szerint valamivel több mint kilencmilliárd forintot fektettek a HVB Hozamhajrá Tőkegarantált Alapba – tudtuk meg a Pioneer (volt CA-IB) alapkezelő vezérigazgatójától, Vízkeleti Sándortól a fiókzárás előtti órákban. A várakozásokat felülmúló eredményt a kamatadó előtti hajrán kívül feltehetőleg az is magyarázza, hogy a tőkegaranciát nagyra értékelték az ügyfelek, ezért a nyílt végű alapok helyett is inkább ezt választották. A HVB augusztus elején kezdett forgalmazni három külföldi Pioneer-alapot is. Ezek díjstruktúrájával kapcsolatban megtudtuk, a külföldön részvényalapoknál szokásos 2–5 százalékos belépési díjjal szemben náluk ingyenesen férhetők hozzá (és válthatók vissza), így versenyképesek az alacsony díjakkal forgalmazott hazai alapokkal.
A Pioneer Alapkezelő hozza létre a zárt végű, három és fél éves futamidőre létrejövő BNP Paribas Árupiaci Tőkegarantált Alapot is, amelyet elsősorban a BNP Paribas privátbanki ügyfeleinek szántak. Ennek célja a kibocsátási tájékoztató szerint, hogy részesedést kínáljon a nemzetközi árupiacok többszörösen diverzifikált portfóliójának teljesítményéből. Három területtől függ majd a hozama, az arany, a nyersolaj és az agrártermékek piacától (az utóbbi teljesítményét a Goldman Sachs Agriculture Excess Return Index segítségével mérik). Ezekből is három, eltérő súlyozású portfóliót alakítanak ki, az egyikben az arany, a másikban az olaj, a harmadikban az agrártermékek súlya 50 százalékos, a másik kettőé mindig 25-25 százalék lesz. A portfóliók közül negyedévente a legjobban teljesítő hozamát kapják meg a tulajdonosok (a „legjobb útvonal” elve alapján), a részesedési aránnyal korrigálva, ami 60 és 120 százalék között lehet (értékét később határozzák meg).
