BUX 139031.40 -0,54 %
OTP 45630 -0,39 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Három forinttal drágult az euró

2006. augusztus 24. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kifejezetten pesszimista nap volt a csütörtöki a hazai pénzpiacokon, amit magyarázni lehet azzal, hogy más feltörekvő országokban is hasonló volt a helyzet, de azzal is, hogy erősödtek az infláció és a kamatok növekedésével kapcsolatos várakozások. Az euró a nap elején 277,50 forint körül is előfordult, ami eleve egy forinttal magasabb a szerdainál, majd hamar búcsút mondott ennek a szintnek és egyre feljebb kúszott. Kétszer is tetőzött 279,50 forint környékén, ami három forinttal magasabb az előző napinál, és lapzártánkkor is ott tartott. A dollár hasonló mértékben erősödött, bár napközben súrolta a 216 forintot is, a nap végén már 219 forintnál járt, ami 2,5 forintos emelkedés.
A másodlagos állampapírpiacon is markáns változások voltak, a legtöbb referenciahozam 12–14 bázisponttal ment fel, egyedül a hat hónapos érték lógott ki a sorból, amelynél 27 bázispont volt az elmozdulás. A mutató évi 7,72 százalékos szintje azonban ezzel együtt is belesimul a hozamgörbébe, szomszédai között helyezkedik el, tehát valószínűleg csak régi lemaradását hozhatta be ezzel. Az egyéves kincstárjegyek aukcióján a 40 milliárd forintnyi mennyiségre 104 milliárd forintnyi jegyzés érkezett. A 8,14 százalékos átlaghozam még a másodpiaci értéket is jelentősen meghaladja, ami arra utal, hogy az aukció idején, délelőtt még inkább felfelé szálltak el a hozamok.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet