A Bear Stearns Securities Corp. részletes ismertetőt jelentetett meg a pénteki Magyar Tőkepiacban FHB-beli részesedésének elmúlt két évi változásairól. A bejelentés szerint az amerikai cég 2004. március elején 2,4 százalékos befolyást szerzett a jelzálogbankban (az akkori árfolyam 596 forint volt), ez a befolyás 5,32 százalékra növekedett 2004 szeptemberében (az ár akkor már 900 forint környékén járt). Az 5 százalék feletti, a tpt. szerint bejelentési kötelezettség alá eső részesedése idén április 24-én ment e szint alá, ez a nap mellesleg 1460 forintos záróárával lokális csúcsot is jelentett az FHB grafikonján. Június 30-án a részesedés tovább csökkent, s már csak 1,93 százalékot tett, illetve tesz ki. Az nem világos, hogy a részesedés változásáról miért csak most tett közzé tájékoztatást a tulajdonos, aki az FHB legutóbbi jelentésében a március végi állapot szerint még szerepelt mint 5 százalék feletti részvényes. Elképzelhető, hogy egyszerű figyelmetlenség miatt nem tette közzé korábbi befolyásszerzéseit és annak csökkenését, amivel megsérthette a jelenleg érvényben lévő szabályozást.
