A délelőtt még hezitáló BUX az MNB vártnál nagyobb kamatemelésére először csökkent egy keveset, majd a forinttal együtt erősödni kezdett. A nap végére már az összes blue chip a pozitív tartományban tartózkodott. A nem túl magas, alig több mint 11 milliárdos részvényforgalom mellett az irányadó mutató 1,3 százalékkal erősödött, 21 449 ponton állt fél ötkor.
Az OTP 6181 forintig emelkedett, ez 111 forintos pluszt jelent péntekhez képest. A Mol jegyzése is felfelé mozdult el, az olajpapír valamivel több mint fél százalékkal lett drágább, 21 550 forinton állapodott meg. Paradox módon az osztalékpapírként kezelt MTelekom is drágulással zárta a napot, holott a kamatemelésnek pont ellenkező hatást kellett volna kifejtenie árfolyamára. A távközlési részvény 850 forinton állt tőzsdezáráskor. A gyógyszerpapírok is jól szerepeltek, ezúttal a hamarosan jelentő Richtert vették nagyobb elánnal a befektetők. A független gyártó részvényei így 1,67 százalékot erősödtek, egészen 43 920 forintig. Az Egis mindössze 195 forinttal lett drágább, az utolsó üzletben 27 900 forinton cserélt gazdát.
Felfelé mozdult a Fotex jegyzése is, az ingatlancég papírjai 2 százalékkal erősödtek. A Rába 885 forintig, a Synergon 839 forintig drágult. A BorsodChem árfolyama a 3000 forinton várható ajánlat hatására valamivel 2800 forint fölé szorult be, tegnap 2830-at is adtak érte a nap végén.
