BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megtört a lendület

2006. július 12. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lendületes emelkedéssel kezdték a napot a részvények a Budapesti Értéktőzsdén, azonban az optimizmus nem tartott ki sokáig. Az index nem sokkal nyitás után érte el 22 685 pontos napon belüli csúcsát, innen lefelé indult, s záráskor már csak 22 341 ponton állt a mutató, ami alig 70 pontos emelkedést jelent az egy nappal korábbi értékhez képest. A határidős piacon a BUX decemberi elszámolóára nagyjából a prompt záróárral együtt alakult, s
22 500 pont lett. A 23,6 milliárd forintos forgalomból közel 11 milliárdnyit hasított ki magának az OTP. A bankpapír 6850 forintig menetelt a nap elején, zárásra azonban 6700 forintig csúszott vissza. Ez stagnálást jelent, de jó teljesítmény annak fényében, hogy délután a 6560 forintot is megjárta a papír. A Mol jóval szerényebb forgalom mellett kúszott fel
23 300 forintig, igaz, a délelőtti hosszban
23 680 forinton is járt. A felvásárlás előtt álló BorsodChem jegyzése kismértékben esett, jellemzően 2775 és 2800 forint között talált gazdára a vegyipari részvény. A gyógyszerszektor vegyesen szerepelt, a Richter 1,7 százalékkal olcsóbb lett – záráskor 42 600 forinton állt –, az Egis viszont 28 470 forintos utolsó árával nem mozdult el jelentősen.
Elszállt a kereskedés végén a Pannonplast árfolyama, a vagyonkezelő cég több mint 8 százalékkal ér többet a tőzsdei árak alapján (részvényenként immár 3370 forintot). Jól teljesített az FHB is, a jelzálogbank részvényei 1300 forintig, 4 százalékkal erősödtek, az árfolyam így lassan kiheveri a „Gyurcsány-sokkot”. A befektetők az elmúlt napokban száguldó Rába árfolyamát 865 forintig korrigálták, a Fotex viszont fél százalékkal tovább drágult.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet