BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kevesebb vendég, magasabb árak a Danubiusnál

Alacsonyabb kihasználtságot és magasabb átlagárakat ért el a Danubius az első félévben, s a forintgyengülés java ebben még nincs benne. Persze a devizahitelek tovább rontják az eredményt.

2006. július 10. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hazai szállodaipar egészében tapasztalt folyamatokkal találkozott a Danubius is az év első felében – mondta Tóbiás János vezérigazgató-helyettes a NAPI Gazdaságnak. A szállodalánc magyar tagjainál a KSH által mérthez hasonlóan mintegy 4–5 százalékponttal csökkent a szobakihasználtság az év első felében a tavalyihoz képest, ugyanakkor sikerült érvényesíteni a korábban felvázolt stratégiát, s nőtt az egy szobára jutó árbevétel. Már az első negyedévben is euróban 15 százalékos áremelkedést sikerült elérni a hazai szállodáknál, úgy, hogy e bevétel jelentős része még a mostaninál jóval erősebb forint mellett realizálódott (az első félévben az euró átlagos árfolyama nem haladta meg a 260 forintot). A kihasználtság csökkenése a budapesti szállodák esetében is érezhető volt, s jellemző volt a brit vendégek számának visszaesése. Ennek oka lehetett a fapados légijáratok számának év eleji csökkenése, de a Magyarországról a brit sajtóban megjelent kedvezőtlen hírek is. A vidéki gyógyszállók ugyanakkor kedvezően teljesítettek, igaz, volt olyan hely, ahol konkurens ház megnyitása miatt csökkent a foglaltság. A tegnap 30 éves születésnapját ünnepelő hévízi Thermal Hotel viszont vélhetően nem panaszkodhat, hiszen idénre a gyógyszállók vendégszáma kezdi utolérni az elmúlt években a piacon tapasztalható kapacitásnövekedést.
A Danubiusnak a harmadik negyedévben üzemi szinten – legalábbis a magyar házakat tekintve – kifejezetten jót tesz a forint gyengesége az üzemi fedezetet nézve (a szlovák és a cseh korona gyengülése hasonlóan pozitív fejlemény).
Ugyanakkor a június végi euróárfolyam jelentős egyszeri, nem realizált árfolyamveszteséget jelent a cég számára az akkori 62,5 millió eurós hitelállományon, s a jelentős, angol fontban fennálló hitelállományon is.
A Danubius menedzsmentje az idei eredményprognózisában 2,65 milliárdos adózás előtti profittal számolt, ezt az árbevétel háromszázalékos növelésével kívánta elérni. A gyengülő forint – ha megmarad a harmadik, hagyományosan a legerősebb negyedévben – megkönnyítheti ennek a tervnek az elérését, hiszen 245 forintos euróárfolyammal kalkulált a vezetés. Tavaly közel 70 százalékkal részesedtek a belföldi Danubius-érdekeltségek a 42 milliárd forintos összes árbevételből, s így a gyengülő forint – mivel a szobaárak kiajánlása döntően euróban történik – robusztus üzeminyereség-növekedést eredményezhet a csoporton belül. Az, hogy ezt a növekedést mennyiben fogja lefelé módosítani a hitelek árfolyamvesztesége, csak a negyedév végi devizakurzuson múlik. A második negyedévben számításaink szerint ez további egymilliárd körüli mínuszt hozott az első negyedéves, szintén egymilliárdos tétel után.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet