A Globus tájékoztatása szerint tegnap benyújtotta részvényeinek törlési kérelmét a Budapesti Értéktőzsdére, a részvényekért kínált ellenérték 460 forint. Bár a közlemény meglehetősen hiányos, készítője minden bizonnyal arra célzott, hogy a tőzsdei kivezetéshez teendő úgynevezett tőzsdei ajánlat során kínál majd 460 forintot az ajánlattevő. A Globus közgyűlése – a cégben 50 százalék feletti befolyást szerző francia UFM szavazataival – május 31-én határozta el, hogy kezdeményezi a részvények tőzsdei kivezetését. A francia nagytulajdonos a kivezetési döntés meghozatalakor a szabályzatnak megfelelően előzetesen kötelezettséget vállalt arra, hogy 460 forinton ajánlatot tesz a megmaradt részvényeseknek.
Ha a BÉT jóváhagyná a törlési kérelmet, akkor vélhetően ez lenne az egyik olyan utolsó kivezetés, amelyet még a régi szabályzat alapján engedélyeznek. Az új szabályzat – amely május 20-a óta hatályos – már nem engedélyezi, hogy az egy részvényre jutó saját tőke alatt tegyenek tőzsdei kivezetéskor kötelező tőzsdei ajánlatot (ez a Globusnál meghaladja az 1000 forintot is). Ugyanakkor azon kivezetések esetében, amelyekhez a kapcsolódó, a tpt. szerint nyilvános vételi ajánlattételi eljárás még május 20. előtt indult, a régi szabályokat tekintik irányadónak. A BÉT korábban úgy tájékoztatta lapunkat, hogy álláspontja szerint a Globus-kivezetés ilyen esetnek tekintendő.
