A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) tegnap közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy két olyan esemény is történt a közelmúltban, amely a kisrészvényesek szempontjából pozitív fejleményként értékelhető. A BÉT bevezetési és forgalomban tartási szabályzatának hétfőn életbe lépett módosítását tartja az egyik ilyennek a szervezet, amelynek alapján ezentúl nem lehet az egy részvényre jutó saját tőke alatt kivezetéskori vételi ajánlatot tenni a tőzsdei részvényekre. A szabályozás a kiszorításhoz teszi hasonlatossá a tőzsdei kivezetés folyamatát, s biztosítja, hogy ne kaphassanak a kivezetéskor kevesebbet a részvényesek, mint a kiszorításnál. Az eddigi vételi ajánlatokban ugyanis a TEBÉSZ szerint az ajánlattevő sokszor nem a kiszorítást, hanem a részvények tőzsdei kivezetését választotta, így büntetve az ajánlatot el nem fogadó részvényeseket. Erre ezentúl nem lesz lehetőség.
A Győri Ítélőtábla Heineken-ügyben hozott a részvényesek számára kedvezőnek értékelhető döntést. Egyik idei ítéletében ugyanis kimondta, hogy az iratbetekintés joga egy társaságnál olyan alapvető jogosultság, amelytől a részvényes üzleti titokra való hivatkozással nem zárható el. A TEBÉSZ korábban kérte a Brau igazgatóságát, hogy betekinthessen a fő tulajdonos Heineken-csoporttal kötött szerződésekbe. Szerinte ugyanis amióta a Heineken-csoport igazgatja a Brau Union Hungária Rt.-t, annak készpénzállománya jelentősen csökkent, s jövedelmezősége is lényegesen romlott.
