A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egyelőre nem hagyta jóvá a Deutsche Balaton-csoport által a Hungagent részvényeire április közepén tett nyilvános vételi ajánlatot. Helyette számos ponton annak kiegészítését kérte, s erre öt napot adott az ajánlattevőnek. A kiegészítésben a fedezetről szóló részt és az ajánlattevő gazdasági tevékenységéről szóló jelentést is módosítani kell. Ezenkívül igazolni kell, hogy a Kelernél megnyitották a részvények transzferálására szolgáló számlát. Szükséges az ajánlat pontosítása azzal is, hogy a 2005. éves beszámolót a cég közgyűlése elfogadta.
A német cégcsoport nemrég csökkentette a Hungagentben meglévő tulajdonrészét néhány tized százalékkal 90 százalék alá. Ezután tett 1495 forinton nyilvános ajánlatot a BÉT egyik legkevésbé likvid részvényére. Az ajánlati ár nem nevezhető különösebben méltányosnak, inkább csak a törvényi minimumot tartalmazza, ugyanis megegyezik a 2005. év végi egy részvényre jutó saját tőkével. Ennél kevesebbet pedig nem adhat a nagytulajdonos az ajánlatot követő kiszorítás során.
