A Budapesti Értéktőzsde hagyományos évzáró fogadásán sikeresnek értékelte a 2005-ös esztendőt Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök. A Magyar Tudományos Akadémián tartott tegnapi rendezvényen a kormány is képviseltette magát, Kóka János gazdasági miniszter és Veres János pénzügyminiszter egyaránt méltatta a BÉT érdemeit. Veres többek között s negyedik pillér parlamenti elfogadását emelte ki, amely véleménye szerint a magánnyugdíjpénztárak 10 évvel ezelőtti bevezetéséhez hasonló fontossággal bír, míg Kóka szerint a külföldiek a sikeres magyar gazdaság mércéjeként ismerik el a BÉT-et. Szalay-Berzeviczy Attila azonban nemcsak az idei tetemes BUX- és árfolyam-emelkedésre emlékeztetett, a tőzsdeelnök az állammal látványosan javuló párbeszédet is kiemelte, amely nemcsak a már említett negyedik pillér bevezetését, de az árfolyamnyereség-adó kapcsán kialakult kompromisszumot, valamint a tőzsdei bevezetések megkönnyítését, és az ehhez kapcsolódó állami támogatást is jelenti. Negatívumként azonban azt is megemlítette, hogy a héten elfogadott új tpt. nem rendezi megnyugtatóan a Keler jövőjét, pedig a BÉT a tőzsde tőzsdére vitelének koncepcióját a vertikális integrációra alapozta. Az elnök mindenesetre kijelentette: a BÉT nem adja fel álmait, és reméli, forognak még egyszer tőzsderészvények a parketten.
