BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Stabil növekedést ígér az Állami Nyomda

Mégsem múlik el tőzsdei részvénybevezetés nélkül az idei esztendő. A Freesoft tavaly őszi debütálása után több mint egy évvel az Állami Nyomda Rt. értékpapírjai még karácsony előtt foroghatnak a parketten.

2005. december 5. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sorozatos tőzsdei kivezetések után mégiscsak sikerül újabb, nevében ugyan állami, de valójában magáncéget a tőzsdére csábítani. A zártkörű és a nyilvános értékesítés után még karácsony előtt parkettre kerülhetnek az Állami Nyomda Rt. (ÁNY) értékpapírjai. (Bár korábban erre az évre 4-5 bevezetést is ígért a BÉT, sőt a GKM tőzsdére lépést segítő pályázatára is öten – köztük az ÁNY is – adták be ajánlatukat, eddig mégsem tolongtak a tőzsdeaspiránsok.)
A komplex biztonságtechnikai megoldások területén itthon piacvezető, a kelet-közép-európai régióban pedig második legnagyobb, százötven éves múltra visszatekintő piaci szereplő 980 forint névértékű A sorozatú törzsrészvényei 6400 forintos maximális árfolyamon kerülhetnek majd új tulajdonosokhoz. A feltehetően ma záruló zártkörű értékesítés során hazai és nemzetközi intézményi befektetők klasszikus könyvépítéssel jutnak majd – túlkereslet esetén mintegy 760 ezer darab – papírhoz, míg két héten belül, a bevezetés után hazai magánszemélyek és vállalatok birtokába tőzsdei aukciós értékesítéssel fejenként minimum 100, maximum 5 ezer ÁNY-részvény kerülhet. Az utóbbi részvényeket a befektetők a forgalmazói feladatokat ellátó Concorde Értékpapír Rt.-nél igényelhetik, a nyilvános értékesítés keretében értékesítendő részvények aukciójának napját a társaság hirdetmény útján a napokban közzéteszi. Az itt alkalmazott minimumár pedig, amely a zártkörű értékesítés eredménye alapján alakul ki, legkésőbb az aukció napján kerül nyilvánosságra. A két tranzakció során a cég 10 százalékos sajátrészvény-állományát értékesítik, és a három nagybefektető, a Royalton kockázati tőketársaság (35,9 százalék), Erdős Ákos (34,3 százalék) és Gömöri Istvánné (6,1 százalék) is elad majd részesedéséből. A jelenlegi tulajdonosok azonban mindenképpen meg akarják tartani a társaság 25 százalék plusz egy szavazatot biztosító részvényhányadát. (Részesedésük ha el is kel a teljes csomag, akkor is 26 százalék felett marad.) A siker érdekében egyébként az ÁNY közel egyhetes road-show keretében már fel is kereste a potenciális nagybefektetőket.
Az értékesítés kapcsán tartott tegnapi sajtótájékoztatón Zsámboki Gábor, az Állami Nomyda vezérigazgató-helyettese beszámolt az igazgatóság terveiről is. A jelenleg bolgár és román vegyesvállalattal, szlovák és orosz leányvállalattal rendelkező társaság stratégiájának legfontosabb eleme, hogy meghatározó regionális szereplő legyen. A felmérések szerint ugyanis a biztonsági nyomdatermékek régiós piaca 2010-re megduplázódik, ez pedig megközelítőleg 650 millió eurót jelent. Az ambiciózus tervekhez azonban pénzre van szükség, ezt a saját részvények mintegy 800 millió forintos ellenértéke mellett a nyereség is biztosítja. (A saját részvények egyébként mintegy 6000 forintos beszerzési árfolyamon szerepelnek a társaság könyveiben.) A korábbi években osztalékot bőkezűen fizető társaság menedzsmentje ugyanis idén szeptemberben úgy döntött, hogy az elkövetkező 5 évben az adózott eredmény legalább 50 százaléka – a terjeszkedés finanszírozása érdekében – eredménytartalékba kerül.
Lapunk információi szerint a papír fogadtatása kedvezőnek tűnik, legalábbis az intézményi befektetők körében. Hogy lesz-e túljegyzés, holnapra kiderül. Az bizonyos, hogy a hazai spekulánsok szívét meg fogja dobogtatni az új papír...

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet