Pénteken erősödött egy kicsit a forint a csütörtök délutáni állapothoz képest, bár az is igaz, hogy ez nem nagy szó, mert inkább az előző nap gyengélkedett. Míg csütörtökön a 254 forintot is megjárta az euró árfolyama, a hét utolsó munkanapján már nem ment 252,50 fölé, sőt, inkább 252 volt a jellemző. A hazai munkaidő után pedig a 251,60-at is elérte, igaz, ez egy csendes péntek este, azért nem valószínű, hogy különösebb valós forgalmat jelentene.
A dollár nem sok újdonságot produkált, nagyjából ugyanabban a 215 és 216 forint közötti sávban maradt, mint egy nappal korábban, ebből csak rövid időre lógott ki kissé. A nap végén 215,20 forintnál tartott.
A másodlagos állampapírpiacon az utóbbi napok tendenciája folytatódott, változó mértékben tovább csökkentek a másodpiaci referenciahozamok. A legrövidebb, három és hat hónapos mutatók 1-2 bázisponttal süllyedtek, az egyéves nem is változott. A többévesek már jobban belehúztak, 3–9 bázispont volt az elmozdulás. A bankközi forintpiacon az overnight kamat évi hat százalékról 5,70-re csökkent.
