Nagy átlagban meglehetősen szerénynek számító, de az előző napi negatív rekordot kissé meghaladó, 16,6 milliárd forint volt a forgalom a tőzsde részvényszekciójában tegnap, ami markáns árfolyameséssel járt együtt. Az irányadó index is a keddihez hasonló mértékben, közel háromszáz ponttal szállt alá, ami túlnyomórészt a Molnak és az OTP-nek volt betudható, a másik két nagy cég inkább stagnált. A BUX 21 400 pont közelében kezdett, aztán hamar nagyot esett, később visszakapaszkodott 21 300-ra, majd innét a nap nagy részében újra lefelé csorgott.
A Mol 20 900 forintos maximumát csak a nap elején tudta párszor megközelíteni, forgalma is szerény volt, a hárommilliárdot sem érte el. Kétszázalékos eséssel, 20 545-ön zárt, de előfordult vagy száz forinttal ezalatt is. Az OTP részvénye vitte el most a forgalom közel kétharmadát, tízmilliárd forintot meghaladó mennyiségben cserélt gazdát, 7100 forintos záróára viszont a Molénál is markánsabb, 2,6 százalékos gyengülést takar.
A Richter szembe ment az árral, viszonylag alacsonyan,
38 000 forint körül kezdte a napot, majd 38 645-on végzett, ami közel egyszázalékos emelkedés. Az Mtelekom is bravúrosan kivágta magát; napközben kifejezetten pocsékul teljesített, 955 forinton is előfordult, majd végül az utolsó negyedórában ugrott meg, 968 forintos záróára végül kismértékben felülmúlta a keddit. Az utóbbi időben sokat emelkedő Egist viszont most jól visszanyomták, majdnem öt százalékkal, 22 080-ig esett. A kisebb papírok áralakulása vegyes volt, de ebben a körben is inkább a csökkenés dominált.
