BUX 140927.25 0,74 %
OTP 46240 0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ötezermilliárdhoz közelít a kezelt vagyon

2005. november 29. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A harmadik negyedévben 11,6 százalékkal, 4351 milliárd forintról 4855 milliárd forintra emelkedett az úgynevezett intézményes megtakarítások, vagyis az alapkezelők és más vagyonkezelő társaságok által kezelt pénzek értéke – írja a Bamosz (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) jelentése. Ebből a befektetési alapokra 1877 milliárd forint jutott, az egyéb vagyonkezelt vagyon pedig (túlnyomórészt biztosítási díjtartalékok és nyugdíjpénztárak tőkéje) 2978 milliárd volt. Az alapok ugyanakkor sokkal dinamikusabban bővültek, csaknem 21 százalékkal, míg az egyéb vagyonkezelés rátája csak nem egészen 6,5 százalék volt, persze, negyedév alatt – például az inflációhoz képest – ez is igen szép teljesítmény. A szervezet korábbi havi jelentéséből egyébként már tudni lehet, hogy a kisbefektetők októberben megijedtek a piaci folyamatoktól, és minimális mértékben csökkent az alapok vagyona. A pénztárak és biztosítási pénzek növekedése azonban – a hosszú távra vállalt befizetési kötelezettségek miatt – rendszerint sokkal stabilabban növekszik. Érdekes, hogy az intézményes megtakarítások már több, mint 64 százalékát teszik ki az összes hazai forintbetétnek, miközben tavaly év végén még csak mintegy 49 százalék volt ez az arány. Ha nagy dolog nem történik az év végéig, ez az esztendő igazán sikeres lesz majd a szakmában, és ha folytatódik az eddigi folyamat, nincs már messze az idő, amikor a vagyonkezelés átveszi a vezető szerepet a betétektől.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet