BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csempetörésre vitte a dolgot a Lasselsberger

A Zalakerámia Rt. bejelentése szerint ezer forintért értékesítette azokat az érvénytelenített részvények helyébe kibocsátott papírokat, amelyeket a tulajdonosok nem utaltak át a Lasselsberger Ceramics Kft. részére a kiszorítási eljárás során. Az osztrák vevő akkor 2350 forintot fizetett a papírokért, most ennek alig több mint 40 százalékáért jutott a részvényekhez.

2005. november 27. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

„A Zalakerámia Rt. fő tulajdonosa, a Lasselsberger Ceramics (LC) Kft. jogértelmezése szerint jogosan fizet a több mint 270 ezer darab kiszorított részvény tulajdonosának a korábbi nyilvános ajánlatban szereplő 2350 forintos részvényár, illetve a kisrészvényesek által jogosnak ítélt 3982 forintos részvényenkénti ár helyett ezer forintot” – jelentette ki az MTI szerint Márton Péter, a Zalakerámia Rt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatóján. A Zalakerámia pénteki bejelentése szerint ennyit kapnak azok, akik a megjelölt határidőig nem transzferálták át papírjaikat az LC Kft.-nek a kiszorítás során. A Zalakerámia-részvényekre nyáron tett nyilvános vételi ajánlatot az LC Kft., s miután átlépte a 90 százalékos határt, bejelentette, hogy megvásárolja a számára fel nem ajánlott összes részvényt az ajánlati árban szereplő 2350 forintos árfolyamon, s hogy a határidőben át nem utalt részvényeket a Zalakerámia érvényteleníti, a volt részvényesek törölt részvényeik helyett a 2350 forintos ellenértékre jogosultak. Egy héttel később a Lasselsberger újabb közleményt jelentetett meg, amelyben kijelentette, nem biztos, hogy a kibocsátott részvényeket a Zalakerámia értékesíteni tudja.
Az át nem utalt 270 ezer részvényt érvénytelenítették. Az igazgatóság ezután döntött arról, hogy a papírokat – más versenyképes ajánlat hiányában – ezerforintos árfolyamon értékesíti az immár csak ennyit kínáló LC. Kft.-nek. Az értékesítés azután történt meg, hogy a Zala Megyei Bíróság a Zalakerámia és a LC Kft. közötti perben kimondta, nem kell az LC Kft.-nek megvennie a papírokat. (A Zalakerámia igazgatóságát teljes egészében a LC Kft. delegálta, tagjai között szerepel Josef Lassselsberger, a Lasselsberger Ceramics Kft. egyik tulajdonosa is)
„A kisrészvényeseket megkárosították” – nyilatkozta a NAPI Online-nak Dióslaki Gábor, a TEBÉSZ elnöke, aki szerint bűncselekmény gyanúja is felmerülhet az esettel kapcsolatban. Mint mondta, a menedzsment a tényleges vagyonérték, konszolidált saját tőke részvényenkénti 3982 forintos árfolyama alatt adta el a papírokat. A TEBÉSZ összegyűjti a kapcsolódó dokumentumokat és természetesen megteszi a szükséges jogi lépéseket, de reméli, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) is fellép a befektetők védelmében, különösen, hogy a tpt. alapján minimum 2350 forintot kellett volna kapniuk a volt kisrészvényeseknek, de ha az igazgatóság logikáját elfogadjuk, akkor 3982 forintnál nem lehetett volna olcsóbban értékesíteni – mondta az elnök. A Zalakerámia és a LC ellen egyébként jelenleg is több peres eljárás folyik a volt részvényesek részéről a kiszorítással kapcsolatban, többek szerint ugyanis ennek árfolyama a konszolidált saját tőke értékénél, részvényenként 3982 forintnál nem lehetett volna alacsonyabb. A PSZÁF eközben vizsgálja a kiszorítás jogszerűségét, illetve törvényességi felügyeleti eljárást indított a zárt körűvé alakulással kapcsolatban, s a volt részvényesek oldalán be kíván avatkozni a peres eljárásokba.
Arra mindenesetre eddig nem volt példa, hogy kiszorítási eljárás során úgy érvénytelenítették volna a volt részvényesek papírjait, hogy azok ne kapták volna meg legalább a nyilvános vételi ajánlatban kínált összeget. A LC Kft. – ha az eset kapcsán várhatóan pert indító részvényesekkel szemben védeni tudja igazát – mindenesetre így 365 millió forinttal fizetett kevesebbet a volt részvényeseknek a 2350 forintos árfolyamhoz képest. Ezzel a Zalakerámiáért fizetett teljes összeg közel 3 százalékát takaríthatja meg az osztrák társaság. (Az érvénytelenített részvények volt tulajdonosai között megtalálható a tőzsderovatunk két munkatársa, Korányi G. Tamás és Almás Andor tulajdonában álló Baál Vagyonkezelő Kft., valamint Lovas R. András is, akik a kiszorítás tárgyában jogvitában állnak a kibocsátóval.)

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet