Csütörtökön is tovább tartott a forint pár napja tapasztalható relatív erősödése, hasonlóan térségünk többi fizetőeszközéhez. Az első percekben ott kezdte az euró a bankközi devizapiacon, ahol szerdán abbahagyta: 252,50 forint körül, de aztán perceken belül 252 alá zuhant, és később is már csak ideiglenesen érte el ezt a határt. A nap nagy részében 251,20 és 252,10 között ingadozott, a délutáni órákban pedig 251,40 forint körül járt, vagyis több mint egy forinttal olcsóbb volt az egy nappal korábbinál. A dollár 213,60 forinton kezdte a napot, azután 212,30 és 214 között hullámvasutazott. Délután 213,30 forinton jegyezték, durván 70 fillérrel lejjebb a szerdai értéknél.
Az állampapírok másodpiacán felemás volt a helyzet. A legrövidebb, 3–12 hónapos referenciahozamok mindössze 1-2 bázisponttal ugyan, de felfelé mozdultak el, míg a többéves kötvények esetében éppen ellentétes volt a mozgás, 3–7 bázispontos csökkenés következett be, annak ellenére, hogy öt- és tízéves kötvényekből újabb mennyiség került a piacra az aukción, az előbbiből 45, az utóbbiból 25 milliárd forintért. Az ötéves papírra jelentős, csaknem háromszoros túljegyzés volt, a tízévesre csak alig másfélszeres, mindenesetre mindkét papír átlaghozama alatta maradt még az új, csökkent referenciahozamnak is. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy az aukció idején, a reggeli órákban még optimistább volt a piac, mint kora délután, a referenciahozamok számításakor.
