BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kacskaringók évi hét százalék körül

2005. november 23. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Határozott korrekció volt megfigyelhető a hazai piacokon az utóbbi időben eléggé megroggyant árakban, legyen szó forintról vagy állampapírról. Az előző nap még stabilan 254 forint fölött tanyázó euró árfolyama már reggel is 253 forint alatt kezdett, időnként a 252 forintot is megközelítette, délután pedig 252,50 körül járt. A dollár is hasonlóképpen lefelé tartott forintban kifejezve, míg kedden a 217 forint feletti ár is előfordult, most a jegyzés nem ment 215 fölé, sőt, inkább a 214 volt a jellemző. A forinterősödés egyértelmű okát nem tudni, feltehetően a globális pénzáramlásokban keresendő, mert térségünk többi devizája is hasonlóan viselkedett. Persze hozzájárulhatott ehhez, hogy az USA-ból a kamatemelési sorozat végét jósoló hírek érkeztek.
A másodlagos állampapírpiacon szintén lefelé indultak el a napok óta felfelé araszoló hozamok. A rövidebb futamidőkre a referenciaértékek 11–16 bázisponttal csökkentek, a hosszabb, többéves kötvényeké pedig 12–15 ponttal esett, ezzel megint évi hét százalék alá került az összes mutató. Igaz, az öt- és tízéves hozamok nemrég már megtették ezt a kacskaringót egyszer, régen kerülgetik a hétszázalékos szintet, míg a rövidebb hozamok jobbára 6,10–6,50 százalék között mozognak mostanában. Ma öt- és tízéves államkötvényekre rendeznek aukciót.
A bankközi forintpiacon az egynapos kamatok közel egy százalékponttal, évi öt százalékra csökkentek. A hosszabb lejáratokon az állampapírpiachoz hasonló mérséklődés volt.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet