Egyre olvad a kéthetes jegybanki betétek állománya, a tegnapi tenderen alig 288 milliárd forintot újítottak meg a lejáró 339 milliárd forintból. Ez persze nem véletlen, hiszen a monetáris tanács hétfői ülésén kamatemelés sem kizárt. A 757 milliárd forintnyi bent maradt pénz most még csak 6 százalékkal kamatozik, míg egy hét múlva ez az arány esetleg 6,25 vagy 6,50 százalék is lehet, ráadásul az állampapírok hozama már most meghaladja az alapkamatot.
A bankközi devizapiacon elsősorban a dollár száguldása volt érdekes, bár az euró árfolyama is féléves magasságokban járt. Az amerikai deviza napközben jellemzően 217 és 217,50 forint között mozgott, igaz, késő délután rohamosan gyengült, és hat órakor csak 216 és fél forinton állt. Kifejezetten élénk volt az euró piaca – nyilatkozta a NAPI Online-nak Kolba Miklós, az ING üzletkötője. A forintárfolyamot külföldi befektetési alapok jelentős euróvásárlásai mozdították el a nap folyamán, így az uniós fizetőeszköz a nap elején 254,50 felett is járt, amire utoljára májusban volt példa. Kolba szerint egyébként a következő napokban nem várható komoly mozgás, az eurókurzus feltehetően 253,80–254,50 forint között fog ingadozni.
A másodlagos állampapírpiacon mérséklődött a hozamemelkedés üteme, a referenciamutatók az egyéves lejáratig 1–5, míg a hosszabb futamidőkre egységesen 3 bázisponttal kerültek feljebb, igaz, a délelőtti forintgyengülés miatt a nap elején még ennél jóval magasabban álltak a hozamok. A három hónapos diszkontkincstárjegyek menetrend szerinti aukcióján a meghirdetett 25 milliárd forintos csomagra 46,5 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Az értékesítés átlaghozama 5 bázisponttal haladta meg a hétfői referenciaindexet, és hajszálra megegyezett a keddi értékkel.
A bankközi forintpiacon az overnight és a tomnext kamat 20–30 bázisponttal, 5,70–5,90 százalékra emelkedett.
