Kóka János gazdasági miniszter jelenlétében pénteken ünnepélyesen felavatták a Richter új – Magyarországon szinte egyedülálló – laborját. Az átadott létesítményben nagy mennyiségben tudnak – fermentatív módon – rekombináns fehérjéket előállítani. A most felavatott labor jelenti az orvosi biotechnológiai módszerek bevezetésére és kutatására indított beruházási program egyik pillérét, melyet kiegészít még egy molekuláris biológiai és géntechnológiai fejlesztőközpont és egy úgynevezett HTS laboratórium. Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója elmondta, a Richter az utóbbi öt évben 4,5 milliárd forintot költött a projektre, a most átadott laboratórium értéke pedig eléri az 500 millió forintot. A kutatás-fejlesztési kapacitásbővítés azonban nem zárult még le, jelenleg is épül a mintegy 70 labornak otthont adó, 9 milliárd forintos beruházással megvalósuló, közel 19 ezer négyzetméteres kémiai kutatóközpont. A sajtótájékoztatón elhangzott, Magyarországon a Richter költ a legtöbbet kutatás-fejlesztésre: a cég éves árbevételének 9 százalékát, tavaly mintegy 10,3 milliárdot fordított innovációra.
