A hétfő 25 bázispontos kamatcsökkentés után az elmúlt két napban mintegy 20 bázisponttal estek a hozamok az állampapírpiacon, ami azért meglepő, mert a piac a jegybanki döntést már korábban beárazta. A piaci hírek szerint az amerikai és a német államkötvények hozamesése egyre inkább felértékeli a magyar papírokat, ráadásul az árfolyamkockázatot sem tartják már komoly kockázatnak a külföldi befektetők. A kezükben lévő hazai állampapírok értéke folyamatosan nőtt az elmúlt napokban, a legfrissebb, keddi adatok szerint már 2536,7 milliárd forint a csomag nagysága.
Az előző napi pihenő után ráadásul tegnap már a leghosszabb lejáratokon is számotevő volt a hozamesés. A refernciaértékek az öt éves terminig 7-9 bázisponttal, a 10 és a 15 éves futamidőre pedig 13-14 bázisponttal kerültek lejjebb. Éven belül így 6,65 és 6,70 százalék között mozog a hozamszint, míg a görbe hosszabbik szakaszán 6,33 és 6,53 százalék között szóródnak az értékek.
Egyre többen vélik úgy, hogy a monetáris tanács júliusi következő ülésén ismét lesz kamatvágás, és a jegybank újabb 25 bázisponttal, 6,75 százalékra mérsékelheti az alapkamatot.
Az ÁKK csütörtöki aukcióján komoly érdeklődés mutatkozott a 2020/A jelű, egyetlen 15 éves államkötvény iránt. Igaz, az 5 milliárd forinttal 20 milliárd forintra megemelt felajánlott mennyiségre több mint 62 milliárd forint értékben jött vételi ajánlat. Az átlaghozam itt 6,37 százalék lett, míg az elfogadott hozamok 6,36 és 6,38 sazázalék (!) között szóródtak. A most kibocsátott, 2008/E jelű államkötvényre viszont alig másfélszeres jegyzés érkezett, a hosszabb lejáratú papír feltehetően elszívta a keresletet, persze az is igaz, 3 és 5 éves kötvényből jóval nagyobb mennyiség van a piacon, nem csupán egyfajta értékpapírból áll a kínálat.
A bankközi devizapiacon tovább folytatodótt a forinterősödés. Az euró napközben stabilan 247 és fél forinton állt, de a kora délután bejelentett amerikai munkaerőpiaci számok kedvező alakulása nem csak a dollárral, de a forinttal szemben is mélybe lökte a kurzust. A folyamatosan gyengölő devizát így nem sokkal öt óra után már 246,80 forint körül váltották a bankok. Az amerikai fizetőeszköz árfolyama is megérezte a hírt, itt a sokáig 204,50-205 forintos ársávból kitörve 205,80 forintig ugrott meg a kurzus, majd igen gyorsan vissza is tért ide a jegyzés.
A forintpiacon tovább mérséklődtek az árak, már alig valamivel 6 százalék felett születtek az overnight és a tomnext üzletek.
