Hamarosan bevezetik a Londoni Értéktőzsdére a moszkvai Szisztyema távközlési holding papírjait. Az IPO (elsődleges nyilvános kibocsátás) több szempontból is mérföldkőnek számít, mértetét tekintve ugyanis az eddigi legnagyobb orosz kibocsátás lesz, ráadásul az első a Jukosz-ügy kipattanása óta. Ez utóbbi miatt fáj is eleget a szervezők feje, kétséges ugyanis, hogy a Hodorkovszkij-birodalom szétrombolásának árnyékában lesz-e elég bizalma a külföldi befektetőknek egy oroszországi invesztícióhoz. A Szisztyema esetében azért reménykednek, úgy érzik, soha vissza nem térő alkalmat kínálnak fel oroszországi távközlési beruházásra, ami remélhetőleg nem hagyja hidegen a külföldi befektetőket sem.
A cég valóban impozáns telekom-portfólióval rendelkezik. A legnagyobb orosz mobilszolgáltató, a piac által 13,2 milliárd dollárra értékelt MTS 51 százalékos részvénycsomagja mellett a Szisztyemáé a moszvai vezetékes szolgáltató, az MGTS, valamint több alternatív távközlési cég is. Emellett a Szisztyema – s ez már a kuszább orosz viszonyokra utal – tulajdonos még biztosítótársaságban, ingatlancégben, valamint érdekeltségei vannak elektronikai, turisztikai és kiskereskedelmi vállalkozásokban is.
Az IPO keretében 79,6 millió GDR-t (részvényre vonatkozó letéti igazolást) bocsátanak ki Londonban 15–19,5 dollár közötti ársávban, a 16 százalékos csomag értéke tehát valahol 1,2–1,6 milliárd dollár környékén lesz – írja a Reuters. (A Szisztyema irányító pakettje egyébként egyetlen magánszemély, Vlagyimir Jevtusenko kezében van.) A részvénykibocsátásból befolyó pénzt a közeljövőben privatizálni tervezett – állami telekomcégeket tömörítő – Szvjazinveszt távközlési holding megvásárlására fordítanák.
