A Synergon Informatika Rt. és a Magyar Suzuki Rt. szerződést kötöttek az autógyár elektronikus beszerzési rendszerének cseréjére - jelentette be a tőzsdei társaság. A Synergon a pályázatot stratégiai partnere, az Atos Origin által fejlesztett ACTIS EDImanager szoftvermegoldásával nyerte meg - derül ki a közleményből. Az új rendszer bevezetésének célja a korábbi, szintén a Synergon által még 1999-ben leszállított rendszer korszerűbbre cserélése, illetve a magyar beszállító partnerek bekapcsolása az elektronikus beszállítói rendszerbe.
A szerződés a Synergon árbevétele szempontjából nem meghatározó - fogalmazott Szentiványi Kinga, a társaság befektetési kapcsolattartója. Elmondása szerint a megbízás magas szolgáltatás-tartalommal bír, azaz jelentős súlyt képvisel a megoldáshoz nyújtott tanácsadási tevékenység. A Suzuki új e-business rendszere lehetővé teszi, hogy ezen keresztül kommunikáljon az autógyártó a beszállítóival, s ezen bonyolítsák a megrendeléseket és beszerzéseket is, az eddiginél szélesebb partneri körrel.
