BUX 139045.08 -0,53 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szó sincs előrehozott FHB-osztalékról

2004. december 2. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Információink szerint a Földhitel- és Jelzálogbanknál (FHB) is osztalékelőleg kifizetéséről határoztak; ennek teljes összege hatmilliárd forint” – írta tegnap a Magyar Nemzet. A hírt az FHB a lehető leghatározottabban cáfolta, kiemelve, hogy ehhez előzetes közgyűlési döntésre lenne szükség, és ilyen nem történt. A pénzintézet leszögezte azt is, hogy igazgatósága a jövőben is az előre meghirdetett osztalékpolitika szerint fog eljárni.
Nem von el osztalékot az ÁPV Rt. az FHB-től – írta a privatizációs szervezet az e-Broker szerint az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében. Az ÁPV Rt. érthetetlennek tartja a feltételezést, hiszen a napilap által jelzett 6 milliárd forintos osztalékelvonás gazdaságilag irracionális lenne, az FHB-nak óriási károkat okozna.
Ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy az ÁPV Rt.-nek is, hiszen 53 százalék körüli részesedésével a pénzintézet a legnagyobb tulajdonosa, és a szeptember végi saját tőke mintegy harmadának ilyetén elvonása a túlzottan tőkeerősnek egyébként sem számító pénzintézetet alaposan leértékelné a többi részvényes szemében. Az állam sokkal inkább érdekelt abban, hogy minél magasabb legyen részvényeinek árfolyama, amelyek a jelenlegi tőzsdei árakon legalább 32–34 milliárd forintot érnek.
Az FHB hivatalosan hangoztatott osztalékpolitikája egyébként az adózott eredmény legfeljebb 25 százalékának kifizetését arányozza elő (a tavaszi 100 forintos, 2003-as osztalékfizetés ettől is eléggé elmaradt). Persze a tulajdonosok a közgyűlésen felülbírálhatják ezt az óvatos osztalékpolitikát, de ez valószínűleg egyiküknek sem érdeke.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet