BUX 139029.47 -0,54 %
OTP 45630 -0,39 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hatéves mélyponton a dollár

2004. november 25. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az utóbbi napokban, sőt hetekben jellemző optimizmus enyhe korrekciója volt megfigyelhető a hazai pénzpiacokon csütörtökön. A bankközi devizapiacon a forint a nap elején is viszonylag gyengécske volt, majd egy pénzügyminiszteri nyilatkozat nyomán az euró 245,90 forint környékére is felment. Innét azonban fokozatosan csökkent az árfolyam, délután négykor 245,20 forintnál járt, bár ez is 20–40 filléres erősödést jelent szerda délutánhoz képest. A dollár forintban számolva utoljára 1997. április–május környékén volt ilyen alacsony szinten, mint most: a délelőtt 185,80–186 forinton ingadozó árfolyam később határozottan lefelé vette az irányt, késő délután már csak 185,10 körül mozgott, ez majdnem újabb egyforintos csökkenés 24 óra leforgása alatt.
A szokásos államkötvény-aukciókon az átlagosnál valamivel alacsonyabb, körülbelül kétszeres túljegyzés mellett keltek el az öt- és tízéves papírok, 8,33, illetve 7,47 százalékos éves hozammal. A másodlagos állampapírpiacon a referenciamutatók 7–9 bázisponttal emelkedtek a hosszú kötvényeknél, korrigálva némileg az elmúlt időszak kitartó csökkenését. Az egy évnél nem hosszabb papíroknál viszont csak minimális, 1–3 bázispontos volt a növekedés. A bankközi forintpiacon – talán a kéthetes MNB-betétből felszabadult pénzek hatására – tovább csökkentek az egynapos kamatok, az előző napi 10 százalékról 9,5 százalékra.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet