BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jóval a várakozások felett az FHB

2004. november 11. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kellemes meglepetéssel szolgált részvényeseinek az FHB gyorsjelentése: adózott eredménye az első háromnegyed évben 5,8 milliárd forintot tett ki (ebből a harmadik negyedben 2,435 jött össze), szemben az 5,34 milliárd forint körüli elemzői várakozásokkal. Ez több mint duplája, 217 százaléka az egy évvel korábbi szintnek, és 41 százalékkal meghaladja a pénzintézet saját – ám bevallottan nagyon óvatos – terveit is.
Amint a jelentés írja, augusztusban megállt a hitelállomány növekedésének a korábbi hónapokban jellemző csökkenése, a pénzintézet piaci részesedése a lakáshitelezésben 20 százalék körül stabilizálódni látszik. A negyedik negyedévben a bank megkezdi az államilag nem támogatott forint- és devizahitelek refinanszírozását is.
A pénzintézet kamatbevételei egyébként 91, kamatráfordításai 112 százalékkal emelkedtek egy év alatt. Az átlagos nettó kamatrés jelentősen visszaesett ugyan 2003 szeptemberéhez képest, de a harmadik negyedévben már egy kicsit nőtt, 3,84-ről 3,94 százalékra. A bank működési költségei negyedéves szinten egy év alatt 8,6 százalékkal csökkentek. A tőkemegfelelési mutató 9,9-ről 11,6 százalékra javult, a hitelkihelyezések továbbra is 99 százalékban problémamentesek, és csak 0,1 százalékukra kellett céltartalékot képezni vagy leírni.
Az FHB tulajdonosi struktúrája eléggé átalakult, teljes alaptőkéjének mintegy 17 százaléka vándorolt át január eleje óta a hazai intézményektől és magánszemélyektől külföldi intézményekhez. A tőzsdére bevezetett törzsrészvényeknek pedig már csak 5,26 százaléka van itthon, az ÁPV Rt. csomagját nem számolva.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet