A CA-IB Alapkezelő megkapta az engedélyt harmadik garantált alapja, a CA Szivárvány elindításához. Amint a társaságnál megtudtuk, a hároméves futamidejű konstrukció onnét kapta a nevét, hogy úgynevezett hibrid rainbow opciós üzleteket fog kötni. Az eddig a piacon levő alapoktól eltérően a hozama nemcsak részvényindexektől függ majd, hanem az euró/dollár keresztárfolyam alakulásától is, akkor jár majd jól, ha a dollár erősödik. A másik két mutató, amely befolyásolja a hozamot, az S&P–500 és a Dow Jones Eurostoxx 50 részvényindexek.
Abban is eltér az alap az eddigiektől, hogy e három mutató nem a szokásos egyharmad-egyharmad arányban befolyásolja a kifizetendő hozamot. Ehelyett a lejáratkor kiválasztják majd, melyik piac teljesített közülük a legjobban, és annak 50 százalékos súlyt adnak, a második 30, a harmadik 20 százalékos súlyt kap. Ez nyilván növeli a nyerési esélyeket. (Az elszámolás egyébként az ázsiai típusú opciókéval egyezik meg, vagyis az utolsó egy év havi záróárfolyamait fogják átlagolni.)
A többi tőkegarantált alappal megegyezően a legalább egymilliárd, legfeljebb 2,3 milliárd forintos indulótőke visszafizetésére a HVB Bank garanciát vállalt. Hozamminimum és hozammaximum nem lesz, a participációs ráta – a befektetők részesedése az indexek emelkedéséből, amelyet a jegyzés után tesznek közzé – elvileg 50 és 150 százalék között változhat a piaci viszonyok függvényében. Az alapkezelő azonban reméli, hogy legalább 100 százalék körüli szintet tartani tud. A jegyzés november 15-től december 3-ig tart a HVB és a BNP Paribas fiókjaiban, a jegyzés alatt évi 3,65 százalékos kamatnak megfelelő napi diszkontárakat alkalmaznak.
