Csütörtökön is erősödött kissé a forint a bankközi devizapiacon, a nap nagy részét szűk sávban töltötte. Az euró a napot a szerda délutáni szinten, 245,60–245,80 forint közötti ingadozással kezdte, majd délben 245,30-ig gyengült, délután pedig 245,40–245,50 forintra állt be, ami 20–30 filléres olcsóbbodást jelent. A dollár már a nap elején is 192 forint alatt kezdett, majd a délelőtt folyamán a nemzetközi piaci fejlemények hatására kitartó esésbe kezdett, és lapzártánkkor már csak 190,30 forint körül járt.
Az állampapírpiacot továbbra is optimista hangulat uralja, a másodpiaci referenciahozamok általában 4–9 bázisponttal csökkentek, csak a tizenötéves futamidő érte be két ponttal. Erősek a kamatcsökkentési várakozások: a hat hónapos mutató évi 10 százalékra süllyedt, ilyen alacsonyan tavaly november vége óta nem fordult elő. Az egyéves kincstárjegyek aukcióján erős túljegyzés volt, a 25 milliárd forintnyi papírra 93 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, ennek ellenére most sem emelték a kibocsátott mennyiséget. (Az ÁKK az idén deklaráltan csökkentette a hazai állampapír-kibocsátásokat a nemzetközi kötvénykibocsátás terhére.) Az átlaghozam megfelelt az előző napi referenciahozamnak, de azután a nap folyamán ezt a futamidőt sem kerülte el a hozamesés.
A bankközi forintpiacon az overnight és a tomnext kamat maradt évi 10,5 százalék, a jegybanki alapkamat szintje körül.
