Tovább javított a forint, a hazai fizetőeszköz kedden is valamivel erősebb lett. A hazai munkaidő vége felé érvényes 245,70 forintos euróár 10-20 filléres csökkenést jelentett, ráadásul ezt követően késő délután még tovább, 245,30 forintra süllyedt a jegyzés. A dollár maradt 193 forint közelében, bár napközben a 192 forintot is megközelítette az árfolyama. A Monetáris Tanács ülésének, ha volt hatása, inkább pozitív lehetett a forintra nézve, mivel eléggé alacsony 2006-os inflációs célt tűzött ki, amely mellett – főleg ha teljesül is – a jelenlegi kamatok még vonzóbbakká válhatnak.
Az állampapírpiacon nem volt határozott trend, a másodpiaci referenciahozamok közül sok nem mozdult, néhány pedig minimális mértékben, pár bázisponttal emelkedett. A három hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek aukcióján a meghirdetett 25 milliárd forintnyi papírra 88 milliárdnyi ajánlat érkezett, a kibocsátó azonban nem fogadott el túljegyzést. A 10,40 százalékos átlaghozam magasabb, mint a 10,29 százalékos előző munkanapi másodpiaci referenciahozam, bár az utóbbit egy 1 héttel hosszabb futamidejű állampapírból számolják, így a kettő nem vethető teljesen össze.
A bankközi forintpiacon, ahogy arra már a pénteki tomnext-kamatokból következtetni lehetett, az overnight-kamat fél százalékponttal, évi 10,50 százalékra emelkedett. A bankok a lejáró 95 milliárd forinttal szemben csaknem 250 milliárd forintot helyeztek el az MNB kéthetes betétjében az aktuális 10 és fél százalékos alapkamaton, talán azért, mert ez ma már érezhetően magasabb, mint az állampapírokon elérhető hozam. Így pár hetes szünet után az MNB-betét állománya ismét számottevően emelkedett.
