A hirdetmény szerint november 2-ától 12-éig lehet majd jegyezni az OTP Jelzálogbank Rt. szokásos egyéves futamidejű jelzáloglevelét (OJB 2005/X), valamint a 10 éves, havonta tőkét és kamatot törlesztő „annuitásos jelzáloglevelet”. Az egyéves papír kamata – és egyben hozama – 9,75 százalék, alacsonyabb, mint az egy hónappal korábbi sorozat 10,25 százaléka, de ez az utóbbi hetek piaci hozamcsökkenésének fényében ez érthető. (Az OJB 2005/X-el párhuzamosan jegyezhető Kamatozó Kincstárjegy kamatát is nemrég csökkentették évi 10-ről 9,5 százalékra, ráadásul az utóbbinál az elérhető maximális hozam csak 9,39 százalék, mivel a jegyzés utolsó napja és a kamatozás kezdete között még eltelik négy nap, tulajdonképpen 365 helyett 369 napos papírról beszélhetünk.)
A 2014/J jelzésű annuitásos papír, amely havonta fizet fix 125 forintot tíz éven keresztül, az eredeti névértéken, 10 ezer forinton lesz majd kapható, ami a futamidő kezdete óta már kifizetett 125 forint miatt a maradék névérték 100,54 százaléka, bár ez a befektetők számára kevéssé hasznos információ. Ehhez számításaink szerint évi 9,0-9,1 százalék közötti hozam tartozik, csakúgy, mint az eddigi jegyzések során, vagyis ezt a papírt a hozamcsökkenés ellenére változatlan feltételekkel kínálják. Feltehetően azért, mert eddig túl sok nem fogyott belőle, ráadásul az érdeklődés tendenciája csökkenő volt (NAPI Gazdaság, 2004. október 28., 11. oldal).
