Meghirdették a következő kéthetes jegyzési időszakra az OTP Jelzálogbank Rt. lakossági papírjait. A már megszokottnak nevezhető rend szerint ismét kínálnak egyszerű egyéves papírt, és a 2014/J nevű annuitásos jelzáloglevél, vagy más néven OTP Járadéklevél is kapható lesz. Az utóbbit zsinórban immáron ötödször két hétig kínálja a pénzintézeti csoport, annak ellenére, hogy az első három jegyzési időszak eredményei viszonylag szerények. Míg az egyéves papírokból egy-egy kéthetes időszak alatt rendszerint 3–5 milliárd forintnyi is elfogy, és a másik régebbi termékből, a hároméves, fix kamatozású papírból is félmilliárd forint körüli értékben szoktak vásárolni a kisbefektetők, addig az annuitásos papírból az eddigi csúcs is csak 270,4 millió forint volt (az első alkalommal). A második időszakban már csak 219, harmadszor pedig 108 millió forintnyit adtak el belőle, az évi 9 százalék körüli hozam mellett. (A most péntekig tartó negyedik jegyzés eredménye még nem ismert.)
A 10 éves futamidejű, 10 ezer forintos papír érdekessége, hogy járadékszerűen tőkeként és kamatként együtt havi 125 forintot fizet ki, és nincs a futamidő végén jelentősebb tőketörlesztés. A különleges kötvény tőzsdei bevezetése még nem történt meg, ám egyet biztosra lehet venni: a (bruttó) árfolyam – a konstrukció sajátosságai miatt – trendjében kitartóan csökkenni fog. Kérdés, hogy a kereskedés bruttó árfolyamon történik-e, vagy valamiféle nettó áron, ugyanis a papír még nem törlesztett tőkerésze hónapról hónapra változik.
